„Azért, mert román g…i azért.”
A Facebookon olvasható a fenti mondat, egy bizonyos István Jeromos Tóth írta oda, mégpedig azért, mert az X faktor című műsorban Baricz Gergő jutott tovább a párbajban Kovács Vera helyett. A kérdés pedig feltevődött, hogy akkor miért Gergő, s miért nem Vera, mire István Jeromos Tóth megtalálta a választ: „Azért, mert román g…i azért.”
Baricz Gergő Erdélyből jött a műsorba, Gyergyóalfaluból.
Gyergyóalfalu templomának kapuján olvasható egy évszám: 1213. Ha másból nem, ebből azért sejthetjük, hogy Gyergyóalfalu nem éppen fiatal település. Aztán itt van ez az affér a János Zsigmonddal is, ugye. Arra gondolok, amikor az unitárius hitre tért János Zsigmond fejedelem eldöntötte, hogy ő bizony áttéríti Csíkszék, Gyergyószék és Kászonszék népét is az új vallásra.
1567 pünkösd szombat volt, amikor János Zsigmond fejedelem óriási had élén megérkezett Csíkba. Könnyűnek ígérkezett a térítés, ekkora haddal, csak hát a fejedelem nem számolt a gyergyóalfalui plébánossal, István atyával. Rosszul tette. Mert István atya mozgósította a falu s Csík katolikus népét, akik ellene álltak János Zsigmondnak, s a Tolvajos-tetőn megfutamították az erőszakos térítőt. A csata alatt a csíksomlyói kegytemplomban imádkoztak az asszonyok és a gyermekek Babba Mária előtt, s kérték a Szűzanya segedelmét. A Szűzanya segített, Csík katolikus maradt, s e győzelem emlékezetére tartják mai napig a csíksomlyói búcsút. (Persze az unitáriusok szerint mindez csak legenda – de ha legenda, hát legenda. Annyi baj legyen…)
Amúgy ha valaki elvetődik Gyergyóalfaluba, ne mulassza el megtekinteni a templomot, s a templomkertben azt a zászlótalapzatot, amelyet 1942-ben állíttattak a faluból Budapestre származottak. A talapzat felirata így szól:
„Ember vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad.”
No, mindezt csak azért mesélem, hogy legyen némi fogalmuk, honnan is jött mihozzánk ez a Gergő gyerek, ez a „román g…i.”
Onnan jött. Gyergyószékből. Onnan jött, s hozott magával valami ottani tisztaságot s levegőt, s hozta nyelvünk romlatlanságát. Mikor egy kérdésre válaszolva azt mondta, „nagyon örülök, hogy eljuttam idáig”, megint megmelegedett a szívem. Mert hát így mondják arrafelé, hogy „eljuttam”, s nem pedig eljutottam… De ez is mellékes. Ez is csak az élet s a megmaradás…
Néztem, hallgattam Baricz Gergőt, ezt a legkisebb királyfit, s eszembe jutott minden erdélyi utam. A sok megköszönhetetlen, meghálálhatatlan mindenség, amit ott kaptam, őközöttük. S persze eszembe jutottak az onnan való írók, művészek: Mikes Kelemen, Dsida Jenő, Áprily Lajos, Nyírő József, Tamási Áron, Benedek Elek, Bodor Ádám, Ady Endre, Jékely Zoltán, Kányádi Sándor, Sütő András, Lászlóffy Aladár, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos, Tompa László, Wass Albert, Páskándi Géza, Szervátiusz Tibor, Kós Károly. S a Bolyai testvérek. Apáczai Csere János, s a Házsongárd halhatatlanjai…
„A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.
Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.
Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.
De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.
S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,
akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.”
S eszembe jutott a román jégkorong-válogatott, amely magyar nemzetiségű srácokból áll, s akik a minap Csíkszeredában a magyar válogatott elleni mérkőzésen elénekelték a magyar Himnuszt. Aztán elverték a magyar válogatottat négy egyre. Tánczos Barna, a Román Jégkorong-szövetség elnöke pedig ezt mondta, mikor kitört a botrány: „Senki sem tehet róla, hogy Csíkszeredában a magyar Himnuszt éneklik szívesebben.”
S az is eszembe jutott, hogy mennyivel élhetőbb hely lenne ez a maradék ország, ha mind itt lennének az erdélyiek, s mind nem lennének itt az István Jeromos Tóthok. Mert őmiattuk olyan elviselhetetlen sokszor a létezés errefelé. Úgyhogy: Isten hozott Baricz Gergő. Bocsáss meg nekünk…
Bayer Zsolt http://www.magyarhirlap.hu Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen bejegyzésről sem. A cikk megosztásáért pedig külön köszönet jár. Kommentelni a cikk alatti “VÉLEMÉNY” dobozban lehet. Várjuk a hozzászólásokat!
“Mikor lesz román a székelyből? Amikor Magyarországra érkezik – szól a jól ismert vicc. És valóban sokunkkal megesett már hogy, lerománozták Magyarországon és afelől megnyugodhat a kedves olvasó, hogy ezen a helyzeten az sem változtat ha netán honosittasa magát es felveszi a magyar állampolgárságot (is)
[...] Még szerencse hogy, nemzetazonosságunkról román honfitársaink gondoskodnak! Itthon ugyanis sosem fordulhat elő, hogy lerománozzanak bennünket! Itthon minden kétséget kizárólag MAGYARNAK neveznek. Igaz, hogy gyakran tesznek hozzá pár hasonló jelzőt is, mint: rohadt, szemét stb., de azért elég furcsa iróniája a sorsnak, hogy ez az egyetlen hely, ahol tényleg magyarok vagyunk.”
Részlet a ” Ki a magyar?” c. írásból
http://terrasiculorum.wordpress.com/2011/10/05/ki-a-magyar/
P.S. Arról meg, hogy ki is az “igazi” magyar a következőképpen vélekedem
http://terrasiculorum.wordpress.com/2011/10/08/igaz-magyarjaink/
Ez mind igaz, csak itthon vagyunk magyarok. En utalom a a magyaroszagiakat az egezet ugy ahogy van mert nem egyszer le romanoztak meg minden. En itthon jol vagyok es ha egy roman utal azert mert magyar vagyok hat tegye meg nekem jo mert azert utal ami vagyok es kesz , de amikor egy magyar utal azert ami nem vagyok akkor az mar nagyon meg alazo es nekem hiaba jonnek ide minden csikszomlyoi bucsura es adjak a nagy szeretohonfitarsat hat le sz…rom.
Lili! Te katolikus vagy?
Majd ha valamelyik romániai magyar, számunkra, magyarországon élő magyarok számára is érthető módon fog beszélni, fogalmazni, és helyesen megtanul írni, akkor mondja azt magáról, hogy Ő magyar!
Találkoztam már ugyanarról a területről érkező fiatalokkal, akik ezt megértették, felfogták, a tanácsot megfogadták, és nem “s jóvan, eeeeeeembeeeeer! ugyisjóóóóaz, naaaa” hozzáállást tanűsítottak! Ők mitől látták be?
Valljuk be: GERGŐ még magyarul sem tud rendesen! Ez van! Van aki ezt meg tudja fogalmazni, és van, aki nem, vagy kicsit másképp teszi… A lényeg ugyanaz marad!
Na figyusz ” a Bela”, nem is akarunk olyan leroviditett szavakat hasznalini mint TI, amivel sikeresen eltorzitjatok a nyelvet.
mikor talcsi a balcsin?
a kovetkezo videoban az idegenvezeto PONT a te nyelveden magyaraz
Bela ,ne haragudj ,de Te egyike vagy a ”István Jeromos Tóth”-nak.Sajnallak,hogy ennyit szurtel le az egeszbol…
Béla, sok magyarországi “magyar”, még a nyelvet sem beszéli, ellenben a kínai megy, mint a vízfolyás, és folytathatnánk a sort… igen, bevallom a romániai magyarajkú emberekre erős hatást gyakorol a környezetünk és a román nyelv, így is megőriztük a nyelvet. Nektek mi a mentségetek, hogy nem teszitek ugyanezt???
Belanak: nem tudom, hogy am magyarorszagi magyarok, vagy a romania magyarok beszelnek, illetve irnak-e helyesebben… es nem tudom, mihez viszonyitva dontsuk el azt, hogy melyik a helyesebb???? Mi, romaniai magyarok (igen, az vagyok) peldaul nem mondjuk, hogy a Bela, vagy a Margit vagy a tudomis en ki, ami magyar nyelvunkben igy is van HELYESEN! Nezz utana picit, ha nem hiszed. Nem hiszem, hogy valahol olvashattad hogy ”a Janos vitez” vagy ”a Matyas kiraly” vagy ”a Romeo enekelet a Julianak”…
Kulonben meg nem tudom, miert kell a MAGYARokbol kulon nemzeteket ”csinalni”… miert vagyunk romaniai magyarok, magyarorszagi magyarok, erdelyi magyarok, szlovakiai magyarok, ukrajnai magyarok, es sorolhatnam tovabb… miert nem vagyunk, egyszeruen mind MAGYAROK???
Lili, ez amit írtál, tökéletesen ugyanaz, mint amit gyűlölsz, tényleg nem veszed észre? Rosszindulatú és igaztalan általánosítás amivel pont azokat – és csakis azokat – sérted meg akik nem érdemlik meg, mert nem olyanok. Akik viszont lerománoznak, azok nem mennek a somlyói búcsúba, és nem “adják a nagy szerető honfitársat”, hanem éppenhogy igazolva látják benned az ostoba véleményüket és gyűlöletüket, amit éppolyan ostobán terjesztenek ki mindenkire aki Romániában él (és ezt így jól meg is erősíted bennük, hogy igazuk van), ahogy te – jó magyargyűlölő román módra!!! – általánosítod a magadét minden Magyarországon élőre. Mélységesen szégyelld magad azokkal a magyarországi elvbarátaiddal együtt akik lerománoztak! Ti egy banda vagytok ugyanabból a barna anyagból gyúrva, nem magyarok, nem székelyek, nem románok.
Béla! Nem valljuk – mert nem vallhatjuk – be ami egyszerűen nem igaz. Gergő kifejezetten szépen beszél magyarul. Fogalmam sincs te kire gondoltál, aki nem tud rendesen… Talán te nem tudsz rendesen, azért érzed azt normálisnak, s ami más azt “nem rendesnek”, sőt nyilván azért is nem érted meg… Az “X faktor” (hű, ez aztán az érthető magyar kifejezés…) nem érdekel, nem láttam belőle semmit, csak e cikk és a hozzászólások miatt kerestem videókat Gergőről a neten. Azokból – ahol beszél is, és nem csak angolul énekel – teljesen egyértelmű hogy tökéletesen beszél magyarul, valószínűleg tökéletesebben és nagyobb szókinccsel, mint te Béla.) Ha meg arra gondolsz, hogy a magyar nyelvjárások nem “rendes magyar nyelv” akkor ez ritka egy nagy baromság. Ekkora baromságot egy dunántúli, alföldi (pl “szögedi”) nógrádi vagy ki tudja még hányféle kismagyarországi magyarnak mondhatnál ugyanennyi joggal, ha elég hülye vagy ahhoz is. Sokkal több magyar ember beszél szerencsére valamiféle jól felismerhető magyar nyelvjárást valamilyen szinten a hozzá tartozó szókészlettel, hangsúlyozással, hangképzéssel (a trianoni országhatáron belül is!) mint amennyien valamiféle átlagolt “irodalmi” nyelvet, vagy (ami inkább téged érint) leegyszerűsödött “városi nyelvet”. Ez a nyelvjárási változatosság valójában éppenséggel a magyar nyelv őserejét, életképességét, jelzi is, és tartja is fenn, a városi nyelv (és a média nyelvezet) elszürkülése, elszegényedése, igénytelenedése, szókincsének csökkenése, idegenre cserélődése ellenében. Ha pedig pl. erdélyi fiatalokat lebeszélsz róla, akkor valójában az anyanyelvedet, és a saját kultúrádat gyilkolod, silányítod ezzel…
Őszintén szólva inkább még keveseltem is a videón amennyire Gergő beszédén a gyergyai székely nyelvjárás érződött. Kár érte, mert sokkal szebb, dallamosabb, képiesebb a székely beszéd. (Vagy akár az erdélyi mezőségi, stb.)
Aszi barátom náladnál nagyobb bunkot nemlátam te mielöt megfogalmasztad magadba a szöveget jol átgondoltad mit irsz le?
Minősítés helyett érvelni illene. Szóval ha már lebunkózol a min. az hogy meg is indoklod minek okán kaptam ezt a megtisztelő címet?
Tökéletesen egyetértek “Aszi” barátunk “Fejvadászhoz” írt soraival.Ezen túlmenően azon a véleményen vagyok, hogy Gergő azért lett a harmadik, mert a közönség, a zsűri így értékelte és aki ezt politikai dumával igyekszik magyarázni, annak nincs ki a négy kereke. Sőt még ezeken túlmenően azt is ki merem jelenteni, hogy nincs értelme az ilyen szintre süllyedt értelmi képességű “partnerekkel” vitába szállni…
Fejvadász,te elolvastad egyáltalán???Teljesen magadat minősítetted ezzel a hozzászólásoddal.Aszi te meg ne csodálkozzál,hogy nem kaptál érvelést,mert egyértelműen kiderül hogy ki is a bunkó valójában.Fejvadász tanuljál meg helyesen írni,mielőtt jártatod a szájadat.Talán jobb lesz ha maradsz a vadászásnál,talán ott “célba találsz”……..
Kedves Béla! Abban egyet értek veled, hogy, ha már valaki veszi a bátorságot és a fáradtságot, hogy bejegyzésként véleményezzen valamit, akkor a minimum az, hogy helyesen ír annak érdekében, hogy hitelesnek tüntesse fel az álláspontját. Viszont, ha valaki nem a pesti hanglejtésben beszél az nem azt jelenti, hogy nem tud magyarul. Sőt, úgy gondolom, hogy Gergő sokkal nagyobb szókinccsel rendelkezik, mint sok magyarországi ember. Úgyhogy kérlek, még egyszer gondold át azt, amiket írtál.
Egyetértek!!!! Tiszteletem székely!!!NÉZZÉTEK MEG A” SZABAD GONDOLAT”WEB OLDALT4
A nagy magyarokrol csak annyit,hogy en 2 evig kint eltem Pesten.Egyreszt nem beszelnek helyesen,masreszt mindenkit utalanak.Aki nem Pesti,az nekik mar videki.Utaljak a romanokat,erdelyieket,horvatokat,szlovakokat,osztrakokat,szloveneket,nemeteket,ukranokat…stb.Kozbe meg nem veszik eszre,hogy oket is mindenki utalja,mert valami miatt ok ugy gondoljak,hogy minden mas nemzetsegtol kulonbek,pedig csak bunkok.Volt olyan osztalytarsam aki nem ertette hol van Erdely.Abszolut de nem tudnak semmit sem tortenelem sen foldrajzbol.Sokkal szebben beszel egy szekely ember mint egy magyarorszagi,,magyar,,.
Bio, neked ugyanazt mondhatom mint Lilinek, hogy te is pont ugyanolyan színvonaltalan rosszindulattal általánosítasz, mint akikről írsz. Ez alapján te épp velük tartozol egy szellemi körbe, és velük együtt szégyelld magad!
Vagy ez az egyetlen hely, ahol felvallaljuk magyarsagunkat, meg akkor is, ha tudjuk, hogy rossz vege lesz!
aki azt mondta Gergore h roman g..i , az a nyomorek vegye elo a magyar tortenelem konyveket es tanuljon egy picit vagy pedig huzza fel magat!!
Tájékozatlan, szerencsétlen, tudatlan. Mondjunk valami nagyot megint, hiszen ez a mesterségünk… Ami Gergőt illeti, minden igaz, csak ezt a hittérítős dolgot ne vennéd a szádra. Mert ha ráveszed, előbb nézz utána, hogy a tordai országgyűlés 1568-ban volt, s azóta beszélünk unitarizmusról. Persze te, aki könnyes szemmel állsz a csíksomlyói búcsún, csak azt tudod, amit a tokás csíki papok beadnak a magadfajta pestinek. Lófaszt volt megfutamítás meg ütközet! Igen, sértés ez a javából az unitáriusok ellen. Mondjuk nem csodálkoztam, miután a nevedet elolvastam a cikk alatt.
Nem vagyok en semmifele vallasgyulolo mert egyik vallas sem tanit arra h oljunk meg hasonlok
De azt tudd meg h igenis volt csata…..Te h gondolod el h az a tobb ezer ember azert jar ki Csiksomlyora mert nincs eppen otthon amit csinaljon? Es h azert allitanak 3 kerestet a Tolvajos teton mert olyan szepen neznek ki ott?? Szerinted ezt az egeszet csak ugy kitalaltak a papok es kezdtek hiresztelni mert olyan jo sztori…. Es meg egy kerdes szerinted mi Csikiak mert maradtunk meg keresztenyek?? Bizonyara azert mert János Zsigmond seregei nem tudtak megmaszni a Hargitat….Lehet h tanult ember vagy meg minden de nem kell orokke olyan nagy esszel gondolkodi mert ezek egyszeru dolgok es te megsem vedted eszre:) A cikkben semmi sertot nem ir az unitariusokrol….csak leirja h itt nalunk mert nem volt reformacio szerintem ebben semmi serto nincs de az viszont az h te sertegeted az oseinket akik a veruket adtak a hazajukert es a szabadsagukert mert igen is ok azert haltak meg h nekunk szebb jovonk legyen es ez teny nem holmi legenda….En nem vagyok tanult ember en egyszeuen itt szulettem es buszke vagyok az oseimre….
Erdelyben a reformacio 1540 korul kezd elterjedni.Es igen, Janos Zsigmond(aki magyarul alig beszelt) raeroltette a reformaciot az erdelyi lakossagra.Latod ez a kulombseg kozted es a szekelyek,Edelyiek kozott,hogy ,mi tiszteljuk a masik ember vallasat es nem nevezzuk papjait ”tokas csiki papoknak” egyaltalan semmit nem tudsz a csiksomlyoi bucsu szellemerol ezert megkernelek ezt ne vedd a szadra !
Csiksomlyo az erdelyi magyarsag osszetartozasat,megmaradasat jelenti barmilyen szel is fujt a tortenelemben,Janos Zsigmond vagy a roman hatalom akarta eltiporni vallasunk es letunk,ha kaddal vagy megtorlassal ,mi mindig itt maradtunk es megmaradtunk !
Dávid Ferenc a tiszta jézusi kereszténységet szószékről, hitvitákon és könyvei által hirdette és terjesztette.
Az unitárius vallás elterjedésének legjelentősebb eredménye a vallásszabadság törvényének kihirdetése volt 1568-ban, a tordai országgyűlésen. A világon először itt, Erdélyben mondották ki, hogy mindenki azt a vallást gyakorolhatja, amely felfogásával megegyezik, mert „a hit Isten ajándéka”.
Ennek a törvénynek a kimondásától számítjuk az Unitárius Egyház fennállását.
A vallásszabadság törvényét 1571-ben a marosvásárhelyi országgyűlés megerősítette.
Gondolom még gyorsan harcoltunk egyet a csikiak ellen, hogy na hátha beszállnak ők is, majd inkább úgy döntöttünk, hogy ha már nem tudtuk Csikszéket megreformálni akkor küzdjünk a vallásszabadságért?
Azt gondolom teljesen elfelejtsük, hogy ezután Dávid Ferenccel mi lett….
Ilyenkor mindenkinek rögtön meglesz véleménye, amit meg kell osszon. Lehet, hogy amúgy azt sem tudja milyen vallású, vagy hogy ne sarkasitsak lehet hogy fogalma sincs a vallásának történelméről. Vagy hogy mi a különbség a vallások között, de ő már rögtön meg kell osszA mindenkivel, mert ő tudja hogy hogy is volt 500 évvel ezelőtt.
Kicsit bele lehet gondolni a katolikusoknak is, hogy egyáltalán ismerike a vallásukat? Ha annak idején a szüleik nem katolikusnak (vagy bármi másnak) keresztelik, maguktól azt a vallást választották volna? Vagy csak gyerekkoruktól azt hallják, hogy a csúnya gonosz unitárius nénik/bácsik le akartak győzni de ellen álltunk, és ezért érzik többnek magukat, de az már nem is érdekli őket, hogy az a csata nem volt. A somlyói búcsú egy 150 éves hagyomány ami szép és jó. Csak az alapja annyira irreális…
Eleg szomoru,hogy 16 evesen ennyi gyuloletet taplalodott beled,gondolom ,ha Erdelyben elsz tudod,hogy az emberek pont egyforman tisztelik az osszes kereszteny vallast amelyet magyarok gyakorolnak.
David Ferenc Nemetorszagi tanulmanyai soran vette at a keresztenyseg uj szellemet,amelyet mar az erdelyi szaszok is gyakoroltak.
Szapolyai Janos Zsigmond magyar kiraly volt unitarius, aki egyben 1570 vegetol Erdely fejedelme,Nemetorszagi szarmazasa es neveltetese reven.
Nem ertem mi a bajod a katolikusokkal,elmondom,ha nem ertetted a lenyeget : a csiksomlyoi bucsuval a szekelyek-magyarok azt unneplik ,hogy megmaradhattak azoknak akik es nem sikerult megvaltoztassa senki oket es szivesen latnak minden unitariust,reformatust, minden evben
Én csak annyit tudok mondani erre, hogy itt nem a vallásról volt szó hanem Baricz Gergőről aki Erdélyből kijutott Magyarországra és hejt állt egy tehetségkutató versenyen! Nem az a fontos, hogy ki honnan jött és ki milyen vallású, hanem az emberi értékek ami nem a vallástól és nem a hovatartozástól függ!!! Ügyesvoltál Gergő GRATULÁLOK!!! Sok sikert a továbbiakban!
én katolikus vagyok nekem szuleim sose kritizaltak mas valast.. egyet nem ertek miert kel az Erdelyi embert elitelni. ? mi igen romaniaba elunk es valaljuk h e szekelyek vagyunk. mi nem kritizaljuk aki magyarorszagrol vagy ep a vilag masik reszerol erkezik hozank mi befogadjuk szeretetel segitunk rajta. bennunk megvan a joindulat a tisztelet. ti lehortok mocskos romanak en valalom romaniaba elek es romanul nem tudok de engemis pontugy azt mondjatok mocskos roman. mikozben mi erdelyi emberek aztmondjuk pityoka ti pilogtatok vagy murok tan vineta . mi ertekelunk titeket ha hozatok megyunk azt mondjuk a pityoka hejet krumpli de ti olszintek legyunk nem tugyatok(tisztelet a kivetel) h ano regen hol volt a regi szep nagy magyarorszag.
Nincs amiert vitatni a vallast en soha nem iteltem el senkit a vallasa miatt sot probaltam megismerni azt. De ha mar ilyen drasztikusan valaszoltal te 16 eves fiu mondok neked valamit…..ugy az unitarius mind a reformatus vallas a katolikus vallasbol valt ki szoval nektek az oseitek is katolikusak voltak.Ebbe bele lehet nyugodni mert semmi gond azzal h unitarius vagy reformatus vagy az egyetlen lenyeg h hiszel Istenben es hozza fordulsz barmi segitsegre van szukseged. Akar csak a cikk en sem böktem le egyetlen unnepetek sem….az teny h nektek maskepp tanitsak h hogy volt a tortenelem. En igy tanultam es meggyozodesem h igy is volt. El is mondom h mert: A Szekely ember mindig egy hivo ember volt aki mellesleg meg makacs is.Nem hiszem h az a rengeteg falu es rengeteg ember csak ugy attert volna egy masik vallasra sajat akaratatol hisz mint mar emlitettem makacs es Istenfelo ember volt. Ezert hat csak erosszakkal vehettek el azt ami az ove. Tudom h ezutan is lesszek ellenkommentek hissz maskepp tudjuk a dolgokat. Ti ugy erzitek h azzal h ti unitariusok vagytok mi nem tekintunk Szekely testvereinknek…..Nagy a baj ha mar egymast kezdjuk marcangolni, mikozben korvbe vagyunk veve a dragalatos roman “baratainkal”, ahelyett hogy segitenenk egymast h minel tobb ideig a nevunk fenmaradjon a tortenelemben es ugy emlegessenek hogy ez a “Maroknyi Szekely” ez a sok kinszenvedes es keseruseg utan is meg talpont allt es nem hagyta cserben az oseit akik eletuket adtak e Szent foldert.
Hozzaszolva a masik temahoz. Nagyon sajnalom h egyesek ugy velekednk rolunk h mi g…i romanok vagyunk…..Majd akkor irjal ieneket amikor evszazadokon at kuzdesz h fenmaradhassal Magyarnak es azt mond a vegen h en igen is Magyar vagyok….Nem mi jottunk ide h a romanok kozott eljunk…..ha lenne egy pici eszed tudnad h Trianonkor szakadtunk le mi a draga anyafoldunkrol.De ahejett h nyomban Romannak valjuk magunkat es belenyugodni a dontesbe es elni a hetkoznapi eletunket mindha semmi sem tortent volna a mai napig kuzdunk h megmaradhassunk magyaroknak tobb es keves sikerrel. Sikerult annyit kikuzdenunk magunknak h vegre mi is lehessunk Magyar allampolgarok ami lehet h sokaknak nem mond semmit mert egy darab papir de az viszont mar igen h az idos emberek sirva,konnyugtol kuzkodve teszik le az Eskut h Magyar allampolgarok lehessenek….akitol annak idejen elvettek az allampolgarsagat es most ujra Magyar lehet …..Draga Magyar baratom mig te minket “g…i romanoknak” titulalsz gondolj ezekre az idosekre akik meg ezek ellenere is ugy kivannak meghalni h ok Magyarok es nem romannak titulalt emberek. Mert mi soha nem feletsuk el h honnan jottunk kik vagyunk es mig az eronk tart meg is tartjuk a Magyarsagunk ha tetszik neked ha nem mert mi a szivunkig hatolva vagyunk Magyarok….
Ja es hozzafuzve azert vallom magam Magyarnak pontosabban Szekely Magyarnak es nem csak siman Szekelynek h ezzel se sertsem meg egyetlen Magyar tesveremet se h en hogy en Szekelykent nagyobb Magyar vagyok mint Ö mert nem igaz mert egy verbol vagyunk. Sohan nem fogom megtagadni Magyarsagom es csak Szekelynek vallani magam mert en Szekely Magyar vagyok….Szekely mert Erdely a hazam, Magyar mert Magyar vagyok.
Aranyos vagy, hogy ilyen fiatalon így tudsz szónokolni, de egy nagyon nagy bakit ejtettél a hozzászólásodban: “A somlyói búcsú egy 150 éves hagyomány ami szép és jó.” – Kicsit azért még pár évecskét lapozz vissza… Amúgy nekem a családomban sok az unitárius de én katolikus vagyok. És ezt most komolyan mondom , hogy általános tapasztalat nálam, hogy az unitáriusok szeretik kiosztani a katolikus papokat. De végül is engem nem érdekel. Itt kezdődnek a problémák. Ezért sokkal összetartóbbak a románok, mert minket magyarokat mindig valami széthúz, amit csakis a gőg és a büszkeség vezérel…
Amúgy mielőtt elkezdenétek egymást ítélni és lehordani és ha már arra adjátok a fejeteket, hogy kommentáljatok, akkor először tanuljatok meg helyesen magyarul írni…
Méghogy ,,tiszta Jézusi kereszténység” ..na ne röhögtess. Se feltámadás, se szentháromság, se Jézus istensége….semmi. Az unitárius egyház , egy kulturális egyesület! Köszönő viszonyban nincs a kereszténységgel.
Nem értem mért van ez de még egy olyan dolgon is veszekednek egyes “tudósok” vagy “tudatlanok” amivel kapcsolatban legfőbb erényünk kellene legyen az összetartás!Ha nem vagyunk képesek eltekinteni a formaságok és közhelyek fölött akkor a székely és magyar,katolikus vagy protestáns soha nem fog egyet érteni.Őszintén sajnálom de azt kell hogy mondjam,hogy ha továbbra is ilyen semmiségeken szólalkozik össze két magyar vagy ha úgy tetszik székely akkor hiába is várjuk a várva várt nemzeti összetartozás megvalósulását!
Aki igazán hÍvő ember az vallási felekezettől függetlenül hisz Istenben!
Hat csak annyit a ”NAGY MAGYARORSZAGI MAGYAROKROL” hogy fogalmuk sincs kik az igazi magyarok!!!!!!!!Sjnos. En legalabb is nem is akarok lenni ”OLYAN” magyar mint OK, mindig is ERDELYI Szekelynek tartottam magam es az is fogok maradni…….de attol meg vagyok olyan buszke es ertekes ember mint ok!!!!!!!!
Armada, jó nagy ökörséget irtál az unitárius vallásról. Erre mondják, hogy okosabb maradtál volna, ha hallgatsz, illetve nem irsz.
Egy baj van ezzel az írással, hogy nem azok olvassák, akiknek jól fogna eme rövidke történelem óra.
Ez Tokeletesen igaz!!!
Ha nem írna a Bolyai testvérekről (sic!) még lájkolnám is az írást. Így megmaradok annyiban, hogy egy jó cikk.
Lájkolnád mi?… Kazinczy nemhogy forog a sírjában, mindjárt ki is mászik…
@Denever
“Bolyai testverek” … ez egy utalas volt, a roman ujsagirok es torteneszek tajekozatlansagara (bunkosagara) mutat ra. Sok evvel ezelott jelent meg egy roman ujsagban ez a kifejezes, es a roman tortenelemkonyvektol az utazasi irodakig eloszeretettel hasznaljak. Innen latszik, hogy a roman tortenelemiras a nacionalista hangvetelu mediabol merit “ihletet”, a konkret tenyeket teljesen mellozve.
—
Ha mar a szajkaratenal tartunk, akkor hadd osszam en is az eszt, ugyanis ezt nalam kevesebb intelligenciaval rendelkezok oly hevesen tettek, es ezalatt a Jeromosokat meg a Belakat ertem. Ha Gergo g**i roman, akkor TI mik vagytok? Magyarorszag 90%-t kitevo Goldbergek, Sztojkak, Kropancsekek, Steinmannok az Igazi Magyarok? Es attol vagytok TI magyarabbak, hogy joveveny-, idegen- vagy akar divatszavakkal sznobkodtok? Amikor ti a torok hodoltsag alatt a szultan turos tokei alatt izzadtatok, akkor mi Erdelyiek buszken mondhattuk, hogy szabadok vagyunk (valamelyest). De ne lapozzunk vissza olyan messzire a tortenelemkonyvben, hanem nezzuk a jelent. Europa bohocai vagytok, mindenki rajtatok rohog… Es ha a buszkesegeteken esett csorbat es sertett onerzeteteket csak avval tudjatok megvedeni es patyolgatni, hogy leg**izitek az erdelyieket, akkor nagyon szegenyek lehettek lelkiekben. (olvasd oligofren, kreten felkegyelmu sz*revok). Ha magyarnak lenni azt jelenti, hogy sznobkodjak es megalazkodjak napi rendszereseggel, es Europa szolgalatos bunkoja legyek, akkor koszonom szepen, de nem kell. Inkabb Baricz Gergovel karoltve vallalom az “g**i roman” tiszteletbeli cimet.
nem ertem? talan bolyai nem volt eleg erdelyi? szuletett kolozsvaron, meghallt marosvasarhelyen
Csak Janos szuletett Kolozsvaron, Farkas a Szeben melletti Bolyan. Nem azt mondtam, hogy nem voltak erdelyiek, hanem, hogy nem voltak testverek.
Ehhez nincs mit hozzáfűzi ,úgy jó ,ahogy van …..igazán tökös !!!
Ujra csak azzal talalkozunk hogy magyar fordul magyar ellen, magyar tor magyarra es csodalkozunk hogy nincs mar meg a Nagy Magyarorszag. Hogy is lenne, amig az erdelyi magyar roman, a tobbi meg szlovak meg hasonlo. Szerencsere a pesti magyar az magyar.
) Tiszta szerencse. Dijazom Aszi mondasat… hala a JoIstennek hogy vannak roman “honfitarsaink” emlekeztetnek magyar mivoltunkra, mert azok kiktol elszakitott a tortenelem megvetnek es megalaznak. S mindezt miert? Mert itt meg tiszta a nyelv, meg el a nemzettudat es a buszkeseg hogy magyarok vagyunk. Gergo, jol tetted hogy kialtal a nagyvilag ele es eszebe juttattad mindazoknak akik elfelejtettek volna, vagy vegigaludtak volna a tortenelemorakat vannak meg magyarok a vilagon, es megmutattad hogy az erdelyi magyar megmaradt magyarnak, minden elnyomas ellenere.
az a helyzet,hogy nem kell lesulyedniaz ilyen toth istvan szivacsagyuak szintjere….elvarjuk , hogy mas nepek ne bajlodjanak velunk errefel a magyar a magyart mageszi….mirol beszelunk…a tortenelem ora pedig kar az ilyen analfabetaknak akiknek a szulei nem voltak kepesek megtanitani…
A sok nagy magyarnak csak annyit tudok mondani aki lerománoz, hogy be ne tegye a lábát erdélybe, ne adj Isten kezze ecsetelni Erdélyben a felfogását, pünkösdről, magyarságrol mert nem köszöni meg!!
“István Jeromos Tóth” hát ez milyen név?? lőjenek le ha tiszta magyar név! Érdekes, hogy mindig az ilyen “szép magyar nevü” illetők osztják az észt, hogy ki magyar és ki nem!!
Hát én egy vadbuzgó zsidóra tippelek!
Ott a pont!
Nem Bolyai testvérek, hanem apa és fia. Egyébként jó írás
Sracok ne marjuk egymast marakodasnak ugy is vita az eredmenye. Legalabb tartsunk ossze mert igy sem tul rozsas helyzetunk meg ne nyomoritsuk egymas eletet sem.
Ez az egesz atment egymas legyalazasaba,nem?!Ha mar ugyanaz az anyanyelvunk ,de sajnos nem ugyanoda szulettunk [amirol nem tehetunk]senki sem azutan van minositve,hogy honnan jon,hanem, hogy hova erkezik.Szegyen ,hogy mi ”magyarok”csak bantani es piszkalni tudjuk egymast,es ha mar a szekelyek osszetartnak ,akkor konnyebb oket leromanozni.A magyarnak sem szamitana ,ha egy magyarul sem tudo kinai nyerne meg egy versenyt,csak a szekely NE!Miert?Mitol felnek?
Gyergyószentmilkósi vagyok, ezért rögtön feltűnt egy apró hiba: Baricz Gergő nem Gyergyóalfaluból érkezett, hanem Borzontról, amely szintén a Gyergyói-medencében van. Innentől kicsit értelmét vesztette a csíksomlyói legenda bevezetése. Viszont ettől eltekintve, egyetértek a mondanivalóval.
Borzont meg Alfaluhoz tartozik, tehát szinte mindegy
Gyergyóalfalu meg Gyergyószentmilkóshoz tartozik, Gyergyószentmilkós meg Csíkszeredához, Csíkszereda meg Bukaresthez.
Ha így nézzük, akkor akár még azt is lehetett volna írni, hogy Bukarestből jött, mert végül is szinte mindegy.
Elképesztő, hogy mennyi ember nem tanult még meg ékezettel gépelni.
Elkepeszto, h mennyi ember nem tud ekezet nelkul is olvasni! amugy az ekezetet inkabb egy erdelyi telepules lakoi szeretik hangsulyozni, hadd lam, tudod e Hunor?
Csaknem Szárhegyről beszélsz?:P
eltalaltad! na Ott fontos az ekezet
nem elkepeszto hunikam,minek itelsz ell embereket egy aprosag miat,van aki igy szokta meg vagy igy lesik jol vagy mittudjam en,szerintem igys meglehet erteni h mit irunk,
Egyébként valóban elképesztő,…a magyar nyelv és helyesírás ékezetet használ. Ez van. Szóljatok, az Akadémiának, változtasson ezen, és akkor majd nem kell használni az ékezetet. Addig, sajnos muszáj. Ez a szabály.
Sajnos nem mindenkinek van ékezetes billentyűzete, és ez a helyzet amit el kell fogadni.Stop.Minden szarba belekötni nem érdemes, hanem a lényeget kell vitázni(vagy sem). Ne hari, de olyan sovinisztának tűnt az ékezet hiányosságos hozzászólásod. ÖSSZETARTÁS!
Hunika azt hiszed mert ékezeteket teszel felsőbb rendű vagy, na hallgass ide mindenkinek nincsen magyar billentyűzete mint neked és azért mert nem ír ékezetét és azért lenézed hát az szánalmas
Azert irunk mi Erdelyiek ekezet nelkul mert a romaniaban vasarolt szamitogepek billentyuzetein nincsenek a betuk a magyar ekezetekre ”gyartva”. Menj portugaliaba vagy norvegiaba,es vasarolj ott egy szamitogepet,lassam azokon is tudsz magyar ekezettel irni?
Elôször is, a számítógép nem magyar találmány. Hivatalosan kétfajta billentyűzet van: QWERTY és a QWERTZ, az elsô sor betűibôl után elnevezve. Mindkettô az angol ABC-t használja. A Mi magyar ABCnk nem kell egyáltalán rajta legyen. Másodsorban az emberi agy olyan, hogy képes megérteni egy szöveget, ha az elsô és az utolsó betű a helyén van. A többit össze lehet keverni…Hunor, ne haragudj meg, de a kötekedésed csupán rosszindulat. Nincs okosabb dolog, amibe beleköthetnél, ezért olyasmin rágódsz, aminek nincs sok relevanciája. Vettem a fáradtságot, és kódokat felhasználva ékezetes betűket használva írtam, hogy ne okozzon problémát az olvasás (kivéve a hosszú ö-betűt…annak nem tudom a kódját, sajnálom).
Az eredeti témához hozzászólva pedig Gergô borzonti. Mély tiszteletem neki, hogy útnak eredt, le a kalappal elôtte, hogy milyen sokáig eljutott. 19 éves létemre Nagyváradon (pár km-re a magyar határtól) élve nap mint nap tapasztalom, hogy mennyire utálnak minket itt, ebben az országban. Csúnya dolog. Mintha nem lennénk ugyanolyan emberek, mint mások. Szerintem inkább büszkék lehetünk arra, hogy két nyelvet beszélünk szinte anyanyelvi szinten. Nem akarok közhelyekkel élni, de minél több nyelvet beszélsz, annál több ember vagy. Magyarnak érzem és vallom magam, viszont nem tagadhatom le, hogy Romániában születtem. Nem szeretem sem az itteni, sem a határon túli vagdalkozást, utálkozást. Mire jó az? Csupán gyengítjünk önmagunkat, szétszakítjuk a saját nemzetünket.
Azt viszont nem jó dolog elfelejteni, hogy 150 éven keresztül Erdély volt “Magyarország”..és minderre egy ôr hívta fel a figyelmemet Budapesten az országházban, amikor körbevezetett. Szép dolog, nem? Nem kell általánosítani, hogy minden magyarországi magyar bunkó, minden itteni pedig tudatlan és nem magyar. Szégyen arra az emberre, amelyik ujjal mutogat a másikra, pedig érett felnôttnek vallja magát…pedig ezzel csak azt mutatja, mennyire gyerek és (fôleg) mennyire befolyásolható. A sovinizmus határát súroljátok, emberek! Mind, akik utálkoztok. Miért nem tudtok békében meglenni egymás mellett? Vagy elfogadni egymást…ésszerűbb lenne.
az a baj, hogy ezek az “utalkozok” olyan emberek, akiknek nincs sajat velemenyük es igy atveszik masoket, az egymas ellen uszitoket… es igy tömegeket lehet manipulalni…
Erdélyi vagyok, Székely, itt vásároltam számítógépet is, nekem sincs rajta ékezetes betű, és nem kell kódokat bepötyögnöm, hogy ékezettel írhassak, de veszem a fáradtságot és megtisztelem anyanyelvemet azzal, hogy írott formában helyesen fejezem ki magam.
Hogy ékezettel írhass, át kell állítanod a nyelvet a számítógépeden…Akkor viszont a “z” és “y” felcserélôdik, illetve a “.” “,” “?” “!” stb más gombok alá kerülnek, nem ott, ahol elvileg lennük kéne. Igazad van kedves Hunor, kis fáradtsággal meg lehet szokni azt a rendszert is, bár nem látom sok értelmét. Ha nem akarod, csak akkor nem érted az ékezetek nélküli írást.
evel semmi gond,de peldaul vegyuk az en esetemet hogy romanok koszt szulettem es ottis noltem fel az iskolatis ott vegesztem ell,tehat ertheto hogy magyar nyelvet nem reg tanultam de meg nem egeszen akkor mond mitcsinalyak??? ne irjak egyartalan mivel nem hasznalok ekezeteket es ha hasznalnek akkoris hibason irnek,,akkor maradjak csak a roman nyelvirasnal amig nem tanulok meg irni 100% koson?? remelem megertesz es nincs harag amiert leirtam a velemenyemet
ott a pont Gyuszinál.
„Azért, mert román g…i azért.”
Aki ezt irta, annak legszivesebben kitepnem a nyelvet, de sajnos nem tehetem. Egy bunko, kocsog mondhat csak ilyet.
Én még üttem meg (magyarországi) magyart, azért, mert lerománozott… Itt Romániában küzdünk a jogainkért, magyar állampolgársági esküt teszünk és erre lerománoznak… Az ilyen ember nem tudja, milyen egy olyan országban élni, ahol nem érzed otthon magad és utálsz mindent ami körülvesz! Milyen elméssz egy nagyvárosba egy kávézóba és csak mekegsz, mert nem tudod elmondani mit szeretnél…milyen mikor elméssz a hivatalba és fordítót küldenek neked, hogy megtudd értetni magad…milyen érzés, hogy románul írják a helységneveket a táblán…milyen az az érzés, hogy jelentkezik az ember Magyarországon egy egyetemre, és az a válasz, hogy: “Sajnáljuk, román állampolgárokat nem veszünk fel!” és még sorolhatnám….
…gratulalok!!!-vegigolvasva a fenti es lenti hozzaszolasakot,szamomra ez volt a legertekesebb,ajanlom minden Kedves magyarorszagi “magyarnak”figyelmesen olvassa el es ha van egy kis esze akkor talan gondolkodjon is el rajta…Remelem nemi hatassal lesz az olvasora…En csak annyit tudok javasolni hogy legkoszelebb ne adjanak eselyt Erdelyieknek a musorba ha ugysincs eselye megnyerni…!!!En dolgoztam Nemetorszagba de nem Roman voltam hanem MAGYAR,erdekes,nemde???szoval vannak meg OKOS emberek!
eggyetertek abban amit zsolt irt az utolso idezeteben, de eggyaltalan nem ertek eggyet abban hogy kelljen mekegni meg hogy tolmacs kelljen hogy tudjal kommunikalni mivel, hogy ha megtanaulnal romanul akkor maris egy szintel fenneb lepnel, es itthon vagy azert utalnak minket mert hozzadszollnak es nem tudsz valaszolni mert nem dudsz romanul vagy azert utalnak, hogy igenis tudsz beszelni veluk es ezzel maris okosabb vagy naluk mivel ok nem tudnak 2 nyelvet. tehat nem mindeggy hogy milyen temaba akarsz beleszolni
vagy tudatlan írta, vagy nem is létezik a Facebookon
Én azt hiszem itt mindennek mellett azért ez egy némi igazság, hogy Baricz Gergő ő idáig eljutott azt köszönjük meg az SMS ezőknek akik küldték az az ezek mind szeretik és hogy van ellenfél irigy ember az más de hálával tartozunk Magyarországnak hogy idáig eljuttatták. Mindenkinek hálás köszönet érte.
És azt valljuk be hogy az újság író az igenis ő senkit nem sértett meg és fogadjuk el az igazságot ez ami össze tart magyart magyarral.
Valóban Bolyai Farkasról és Bolyai Jánosoról akart írni emberünk és Gergő Borznotról származik, nem Alfaluból, de azt hiszem alapvetően nem ez a lényeg! Csak remélni tudom, hogy az, aki eddig esetleg még csak gondolatban is, de lerománozott erdélyi magyart,-ez nem fog többé előfordulni. De mindenesetre nagyon szomorú, hogy mifelénk nem MAGYARokról beszélünk, hanem romániai magyarokról, szlovákiai magyarokról, igazi magyaokról (ez lenne a pesti???). Talán többre mennénk, ha felfognánk, hogy a magyar az magyar, akárhol is él!
Hat teljesen veletlenul amit Janos Zsigmond fejedelemrol irtatok az hazugsag.Az unitarius egyhaz ugyan is 1577 utan alakult es ekkor meg Janos Zsigmond nem volt unitarius.Ezt a tortenete pedig a katolikus egyhaz azert talalta ki, hogy ne hozzon szegyent mivel David Ferenc kolozsvari beszedevel majdnem egesz Kolozsvart unitarius hiter teritette.
Dávid Ferenc, vagyis.Franciscus Davidis szasz volt.Janos Zsigmond tette tortenelmi egyhazza a katolikus mellett a ,reformatus ,unitarius,lutheranus vallast,de mar elotte is letezett,nem ertem miert lovagoltok ezen….
Luthermat 1546-ban kiszegezte a 95 tetel masolatat a wittenbergi vártemplom kapujara….
A cikk címét nézve, s magát a cikket olvasva nem értettem, miért vegyül bele felekezetek közötti ellentétetet szűlő véleménynyilvánítás. Aztán a hozzászólásokat olvasva rájöttem, hogy nemcsak a véleménynyilvánításban vagyunk sokszínűek, mellette az egymástól elválasztó dolgok megtalálásában is szokszínűségünket akarjuk kiemelne.
Én is unitárius vagyok, s büszke unitáriusságomra, amelyben a hitet az értelem mellé helyezve, az életet szeretetben megélve, vallhatom meg Istenhez való kötödésemet.
Kedves katolikus testvéreim, akik kevésbé szerettek bennünket ” a Szűzanya által Istenfiaként életet adó Jézus” szavait figyelve talán észreveszitek, hogy amikor Isten és felebarát iránti szeretetre int bennünket, a felebarát mellet nem tesz zárójelet és sorolja fel, hogy kik a kivételek.
Felebaráti szerettel kívánok tinéktek és mindannyiunknak gyűlöletmentes békés, boldog karácsonyi ünnepeket.
mi vagyunk osszetartok??????????ez vicccccccc …a magyar vagy szekely buszkeseg nem engedi hogy Erdelybe legyen egy kis osszetartas…azert egy kicsit szegyen.Szekely szekelyel veszekedik a vallasrol, de misere biztos nem jarnak ,Annyit tudok mondani hogy a romanok jobban osszetartanak mind mi szekelyek…A szekely mindig azzal foglakozott amivel nem kell…sajnalatos dolog.Ilyen nehez vilagba jo volna felebredni,es egymast segiteni .
ahogy Felméri Peti mondá, mindenhol utálják a világban azért mert román… csakt romániában utálják azért mert magyar..
igy igaz
szerintem tevedsz
nem fog megbocsátani nektek, és egy erdélyi sem….
ti “nagy magyarok”….hát nem sül le a pofátokról a bőr,mig az ittenieknek kiállnak minden megalázással szemben,és habár a román országot képviselték azok a gyerekek,mégis a magyar himnuszt énekelték….s most ti megint miket hordtok össze?mindennek lehordtok?ti, úgymond testvérek,ennyit tudtok mi?
fáj mi,hogy ti nem vagytok képesek megnyerni még egy versenyt sem?!
hát igy kell nektek….szégyeljétek magatokat!
A g…i szó kipontozásával van egy kis bibi! Elvileg 4 betűs szó, de kipontozva az Úristennek is 5 lesz belőle! Egy előttem szólónak a írására reagálnék! Aki ilyent gondol és ír, hogy “román g..i”, azt elküldeném Bukarestbe, hogy tanulja meg, hogy lesz belőle “magyar g..i”!
Még van egy ősi székely mondás: “Magyarnak bárki születhet, de SZÉKELYNEK csak Isten teremthet”!!!
Éredekes eszmefuttatások vannak itt kommentben:D…
egyszer Pesti magyarok lerománoztak…és csak annyit válaszoltam nekik, hogy bocs de ha románul is alig tudok akkor hogy vagyok román?…és ezután nem vártam semmi választ, úgy mondd költői kérdésnek szántam…
nem is volt szükség a válaszra, nem nevezem én sem románnak sem magyarnak magam, büszke vagyok hogy székely lehetek…és jobb ha így állnak hozzá a hasonló beszólásokhoz a székelyek.
Csak azért, mert én is román vagyok, elküldöm egy kedvenc versemet- mert itt az ideje…..
Szélyes Sándor: Székely Karácsony
Hóba temetkezett csíki havasokon,
Áron – egymagában – fenn a Madarason
- Uram, – fohászkodik – Fiad megszületett,
Karácsony este van…Hogyha megteheted,
Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Jutass nekünk is egy kicsi boldogságot.
- Hallottalak, Áron, de nem mondtad kinek?
- A népemnek, Uram, szegény székelyeknek.
Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Te Áron!
Jókedvemben kaptál…legyen úgy…nem bánom.
De még mielőtt a kérést teljesítem,
Valamit meg kéne magyarázni nekem:
Én a székelyekről hallottam eleget,
Mondtak már rólatok hideget, meleget…
Tudom – hívők vagytok -, sokat imádkoztok,
De szidásomban is világelsők vagytok.
Hallom, magatokat székelynek valljátok,
S kiválasztott népem neveit hordjátok:
Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,
Az egész Biblia – vissza Ábrahámig…
Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem,
Hogy Csicsó – Názáreth, s Ditró – Jeruzsálem.
Aztán – ha jól értem – magyar a beszéded,
S mégis a székelyek boldogságát kéred…
Miféle náció, ha a nyelve magyar?
- Ó, Uram, – szólt Áron – a székely is magyar,
Csak egy kicsivel több. Igaz, hogy nem sokkal,
De több! Legalább úgy három vagy négy fokkal.
Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázban,
Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,
S szelíd korholással szólott az Úr hangja:
- Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet:
Ez a “kicsivel több” megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg te is:
Kicsivel ezért több a szenvedésetek is.
Nem szabad általánosítani kedves Orsi!
általánositok vagy nem…..minden egyes versenynél, ha erdélyi versenyző is van,mindig ez a téma…
kezdve Tolvai Renátával,László Attilával….
megvagyunk mi köszönjük ,nélkületek is,és a ti megjegyzéseitek nélkül is!
Csakhogy ezek nem a “nagy magyarok” ahogyan írod Orsi, hanem – mondjuk úgy – “kis magyarok” (már ha ugyan magyarok, s nem csak magyarországi lakosok), vagyis azok akik csak kis Magyarországban gondolkodnak (már ha ugyan gondolkodnak), mert “mernek kicsinek lenni”, ha érted kire-mire utal az idézet…
Két teljesen más emberekből álló csoport, csak épp egy ország határain belül élnek, éppen úgy ahogy a székelyek s a románok is.
Amúgy ha te általánosítasz, és minden magyart egy kalap alá véve hordasz le aki Magyarországon él – akár szereti, tiszteli és testvérnek tekinti az erdélyieket, akár gyűlöli és lerománozza – akkor milyen alapon várod el, hogy mások ne vegyenek egy kalap alá a románokkal, mivelhogy Romániában élsz te is meg ők is? Véleményed alapján épp azokkal tartozol egy szellemi körbe akik lerománoznak, mert éppen ugyanazt csinálod másokkal… az ő gondolkodásukat erősíted meg ezzel, és velük együtt szégyellheted is magad ezért.
Hát igen. Itthon magyarok vagyunk, és ezért lenéznek minket. Ott románok vagyunk és lenéznek minket. Nem hiába írta József Attila, hogy “Nincsen apám, se anyám, sem szeretőm, sem hazám”… mert akármekkora is ez a világ, nincs benne hazánk. Akármerre megyünk, mindenhol támadnak, sehol nem találjuk helyünk. És igenis büszkék vagyunk az igazi magyar népünkre. És ne papoljon senki olyan a nemzetről, aki elcsorbítja népünk nyelvét, pl. édesapját faternek szólítja!
A cikk jó. Gergő is jó. S minden vallás alapja a tízparancsolat, melyikből az egyik az, hogy “szeresd felebarátodat, mint temagadat”. Ha összerúgjátok a port, akkor a gonosz győz bennetek, ne engedjétek! Erősnek kell lennünk s csak akkor tudunk erősek lenni, ha felülemelkedünk a gyűlölködőkön. Ez sokszor nem egyszerű dolog, de Isten adjon erőt hozzá mindenkinek, azt kívánom!
TÖRÖLVE – Moderátor
Kedves mindannyiotok szekelyek es nem szekeleyek ! Nem hiszem h billentyutest erdemelne ez a szerencsetlen tudatlan para.
Erdekes ,en 4 evet eltem Pesten.Murkot kertem a boltban es csurdebarackot,es ropogos cseresnyet.Ahogy itthon mondjuk .Tudtam ki vagyok , honnan jottem , s nem is szegyenltem.Nem akartam elvegyuli.
Ennek ellenere”tapos” baratokat szereztem akik tiszteltek es szeretnek mai napig. Szerettem koztuk lenni .Ugyan olyan jol ereztem magam mint a ” bunko szekely” ek kozott, mint amilyen en is vagyok eggyesek szerint.
Kerem , kezelni tudni kell ezeket a szitukat.Higgadtan!!!!!!!!!!!!!!!.De hat , soknak hamar felfut a ver az agyaba, ezaltal azonnal alahuzva azt ami ellen ol vehemensen tiltakozik.
En ROMAN vagyok:)))Kibedi szarmazasu:)nemtudjatok leszarni hogy ki mit mond?mindenki okoskodik:)az vagy aminek erzed magad es amit a neved is mutat…felejtsetek el a sok hulyeseget es ne stresszeljetek magatokat par nemnormalis beszolasan:)udv es jo ejszakat mindenkinek
Miért kell bántani olyan tehetségű fiatalokat mint honfitársam Gergő?Miért kell ilyen trágár szavakat használni?Az én véleményem mindig az volt,hogy amennyi erővel kiszól az ember egy rossz szót,annyi erővel ugyanugy a szépet is mondhatja ami kellemesebb a fülnek is,Nincs igazam?Talán aki ilyeneket ír annak jó lenne elgondolkodni ezen.Nem gondol arra,ha ő lenne a Gergő helyében hogy érezné magát?(igaz az ilyen ember nem érhet el ilyen eredményt mint Gergő)
Kedves GERGŐ,fel a fejjel,mi nagyon büszkék vagyunk rád,nekünk te egy igazi győztes vagy!!!!!!!!!!!
Timi kedves,ahány nyelvet beszél az ember annyi ember,én külföldön dolgozok,beszélek 4 nyelvet,közöttük a román nyelvet is és büszke vagyok arra hogy képes voltam ennyit megtanulni.Ha beszélnéd a román nyelvet se volna szégyen számodra hidd el.
már beszélem…:D s nem is érdekel hogy ki minek tart. Van most már olyan román barátom is aki képes volt magyarul megtanulni:D…én beszélek románul vele és ő magyarul velem:D…így mindketten nagyot nevetünk ha valami butaságot mondd a másik és kijavítsuk egymást. Engem nem érdekel más véleménye én székely vagyok és mindig is az maradok.
Gratulálok,ügyes vagy,igazi székely! Nekem is sok román barátom és ismerősőm van és imádom őket.Minden nemzetbe van jó is meg rossz ember is.Mégegyszer gratula neked
egy kis humor is kell…ide megmondom en hogy honnan vagyunk mi,most jol figyeljetek…Mi Indiabol jottunk ide Erdelybe lohaton,de estere ertunk ide ,es amig megszaltunk itt romaniaba ejjel amig mi alludtunk a romanok elloptak a lovainkat,gyalog nem mehettunk Ausztriaba ,mert mi oda indultunk.Azok a buzi romanok miatt most mi is ge ci romanok vagyunk. viccccccccccc volt
egyesek azt is megkomentaljak hogy vannak akik ekezet nelkul irnak,de vajon az ekezettel iro az magyar?En kimertem irni a nevem,es meg sokan, de lehet az ekezetes svab,nem magyar vagy szekely
Azert irunk mi Erdelyiek ekezet nelkul mert a romaniaban vasarolt szamitogepek billentyuzetein nincsenek a betuk a magyar ekezetekre ”gyartva”. Menj portugaliaba vagy norvegiaba,es vasarolj ott egy szamitogepet,lassam azokon is tudsz magyar ekezettel irni?
Sokat jartam “Szekelyfoldon” allasomnak illetve baratnomnek koszonhetoen. Hargita es Kovaszna megye majdnem minden falujaban es varosaban megfordultam legalabb egyszer… Es igen nagyon kedves, nagyon rendes es szereto emberek. Mindig jol ereztem magam koztuk.
Kulfoldre kerultem… kb 150 “roman” magyarral voltam (igaz, hogy tobbseguk szekely) tobb honapig egy olyan varosba, ahol majdnem senki nem beszelt magyarul, meg romanul sem. Gyorsan alakultak a barati kapcsolatok… minden szep es jo volt…
Volt szerencsem huzamosabb igeig Szekesfehervaron tartozkodni a sok “magyar” magyar (ahogy Hofi is mondta
) kozott ugy, hogy senkit nem ismertem mikor odakerultem. Es nem mondhatok roluk semmi rosszat… Nagyon jol ereztem magam veluk is. Segitettek, szerettek, tiszteltek.
Hogy le romanoztak? Igen nem is egyszer. De igazuk van elvegre roman allampolgar vagyok. Miert kell ezen megsertodni? Miert keszitsem ki magam ezen mint egy “roman” magyar kolegam tette… Aki szinten csak arra gondolt hogy: “Nincsen apám, se anyám, sem szeretőm, sem hazám”… ez kihatott a munkajara is…
Hogy beszeltek-e a hatam mogott? Igen nem is egyszer! De kerdem en ki nem teszi? Vajon mi “roman” magyarok nem dugjuk ossze a fejunket ha egy uj kerul kozenk? (legyen az akar csak epp mas varosbol) Vajon mi nem azt mondjuk, hogy a csiki fiu peldaul ahelyett hogy a neven szolitsuk?
En nem voltam soha a Csiksomlyoi bucsun… Egyszer jartam a templomba… koszonom szepen eleg volt.
Reformatus vagyok, es valahogy mindig a tortenelem is hidegen hagyott…
De megtanitott az elet jo par dologra. Tobbek kozt arra: – egyszer azt nezd KI mondja es utanna azt, hogy mit.
Az ujsagiro… ebbol el… neki ki kellett valahogy szinezni, valahogy hirt kellet kesziteni… Sajnos osszekototte Gerot az oseivel… amit en szemely szerint azert nem ertek mert nem tudom mi koze van a Gero tehetsegenek az ezelott jo par 100 eve harcolt vagy nem harcolt osapakkal? Szerintem semmi… Es megis vitatkoznak rola…
)
Aztan megint nem ertem mi koze van a Gero tehetsegenek, a Szuletesi helyhez, varoshoz, orszaghoz… Mert ha valami lenne es en nem tudok rola szoljon mar valaki hogy a felesegemet (ha majd lesz) oda vigyem szulni! Megis vitatkozunk rajta… Azert kivancsi lennek mit irna egy Bukarastben szuletett magyarrol
„Azért, mert román g…i azért.” E mondat szerkesztoje…
Mindenkinek meglehet a sajat velemenye.
“AZERT MERT ROMAN” Eddig semmi baj…. az o velemenye es meg igaz is valamijen szinten merthogy Gero valoban Roman allampolgar vagy nem?
“…G…I Azert” Szoktuk mondani, s talan igaz is – Mindenki magadol indul ki! – Igazan latszik a muveltsegi szint… Tehat ismet kerdem miert vitatkozunk ezen?
Sajnos nem mas a helyzet kedves Unitárius baratunkkal is …
Idezem: “Tájékozatlan, szerencsétlen, tudatlan. Mondjunk valami nagyot megint, hiszen ez a mesterségünk…”, tovabba “Lófaszt volt…”
Szoval meg mindig marad a kerdes… Ezt miert vesszuk szamba? Miert idegesitjuk magunkat? Vajon megeri egy ilyen ember?
Ne azt nezuk, hogy honnan jott es kik az osei… Vegyuk figyelembe eloszor az igazi ertekeket… a tehetseget, a szemelyiseget stb! En probalom azt nezni hogy ki mondja es utanna, hogy mit… Igen buszken tudom azt mondani Itthon is es “magyar” magyarok kozt is, hogy magyar anyanyelvu roman allampolgar vagyok! Miert? Csak egy pelda… Mert kepes vagyok startbol mindket nyelven beszelni! VAjon melyik roman, vagy magyar magyar kepes erre? Akkor miert is idegesitsem magam?
Meg valami.
ISTVAN irta.
“Én azt hiszem itt mindennek mellett azért ez egy némi igazság, hogy Baricz Gergő ő idáig eljutott azt köszönjük meg az SMS ezőknek akik küldték az az ezek mind szeretik és hogy van ellenfél irigy ember az más de hálával tartozunk Magyarországnak hogy idáig eljuttatták. Mindenkinek hálás köszönet érte.”
MIERT IS? Szerintem NEM kellenem MEGKOSZONNI>
Ne feledjuk hogy ez egy TEHETSEGKUTATO VERSENY! Mindenki azert szavaz es arra akit o szemely szerint tehetsegesnek gondol. (Legalabbis igy kellene)
Es pont ezert nem kell megkoszoni. Egyeterteni veluk igen, azt lehet. Ne rontsuk el meg jobban ilyen koszonettekkel a verseny lenyeget. Gero a tehetsege miatt azaz az altal hogy megmutatta valojaban mire kepes es ezzel felhivta magara a figyelmet, elnyerte egyesek szivet, szinpatiajat… ezzel jutott tovabb. Ez a GERO erdeme es nem az SMS-ezoke. Hagyjuk meg GERONEK ezt es Koszonjuk neki ezt. (Ha mar nagyon akarjuk)
Nomen est omen. Ama bizonyos Jeromos, aki Gegőt – véli ő – helyére illesztette, betájolta, a népmesével NEM A MAGYAR ANYATEJET SZÍTTA BE hanem, mint neve is mutatja, a tót ‘mleko’-t. Ezért van az, hogy az atyafi párhuzamos a Kárpát-medence történelmével. Nevezhettek ugyan fajgyűlílőnek, de ez a Jeromos csupánj, csak fajzat.
U.i. Aki pedig a tema(k) kapcsan csak annyit tud mondani, hogy egyesek nem kepesek ekezettel irni, hat nezzen angol nyelvu rajzfilmet. ott nincs ekezet-gond.
Hello …
))))
Ekezettel vagy ekezet nelkul ? Nelkul ! Gyergyoszeki paraszt vagyok aki nem buszke sem magara sem nepere sem arra amit itt olvas. Egy dolgot szeretnek megjegyezni, ha valaki ugyerzi, hogy maradt egy keves embersege akkor probaljon mosolyal es megertessel elnezni a “ge.i” jelzo mellett.
Sajnos a vilag 80% ertelemszeruen fanatikus nepet, nemet, buszkeseget, nyelvet, VALLASAT illetoen es ez segit lekapcsolni a Jozan Latas vagy Jozan Dontes keves kis segitseget mielott szajat nyitana.
Barmilyen orszagba megyunk megtalaljuk a jobb es baloldalt a butat es okosat, jopofat es faraszto parjat…
Ugyanugy kozottunk szekelyek kozott is megoszlik a velemeny Gergovel kapcsolatosan. Az en fulemnek nem tetszik mig anyukamnak igen. De ettol nem hangoztatom, hogy szerintem sincsen keresnivaloja ott ahol en gondolom, hogy masok jobban teljesitenek.
Ellenben a szavazok tobbsege (vagy csak a drama kedveert amit a tvcsatorna szeretne mukodesbe hozni) a rajongok tobbsege anyukam fajta lenyekbol tevodik ossze.
Vegul: Ez nem fog sem engem sem velemenyem sem a vita kimenetelet megvaltoztatni.
Legyunk elnezoek mert az elet nem 1 vallasrol nem 1 neprol es nem 1 emberrol szol. Ettol meg mindenki vidaman elhet romanul, magyarul vagy szekelyul… G..i az meg egy hasznos anyag amit sokan penznel is jobban kedvelnek
Szerintem kár egy ilyen hülye netes hozzászólás miatt újságcikket írni.Sajnos vannak ilyen fa…kalapok közöttünk,nagy az isten állatkertje.Nem kéne foglalkozni velük.
jol veri itt mindenki a mellet
)) mindenki a sajat igazaert hajlamos a lo tuloldalara esni …
Kedves MAGYAROK, mi oly sokat adtunk ennek a Világnak, hogy soha nem fogják tudni meg megköszöni (nincs is szándékukban)…Azonban EGY dolgot mi nem tanultunk meg, és ilyen hozzáállással nem is fogjuk! S ez nem más, mint az ÖSSZETARTÁS. Magyar ocsmárolja a magyart? Az ilyen ember véli magát magyarnak? SZÉGYEN….Minek kell akkor nektek ERDÉLY, ha “román g…i” emberek laknak ott? …egy dolog jól vésődjön az eszetekben, mégpedig az, hogy “Minden Székely Magyar, de Nem Minden Magyar Székely”
….csak 1 vicc……..
A masodik vilaghaboru utan rengeteg hadifogoly.Nemzetenkent vannak elkulonitve.
Jon egy bizottsag hogy elnorizze a tabor allapotat.Az elso a nemet hadifogolytabor,nincs kerites korulottuk se örök……kerdezik a bizottsag tagjai hogy miert nincs kerites?A valasz…mert ertelmes nep betartjak a tabor szabalyait,felfogtak hogy nem szabad innen elszokni.Kovetkeznek a romanok….bekeritve,katonak kutyakkal….na de miert?Ezek mindig szokni probalnak,nem erdekli oket semmi torveny.Kovetkeznek a magyarok…….meglepetes itt sincs kerites se orok……elkepednek a bizottsag tagjai….meg egy ertelmes nep?Á dehogy…ha egy is szökni próbal tizen húzzák vissza………
na kb ilyen a magyar összetartas
Tamasi Aron ( egy masik g**i roman ) mondatat uzenem ennek az Jeromos Toth akarkinek: “Aki embernek hitvany, az magyarnak alkalmatlan”. Ja, hogy nem tudja mit jelent az, hogy “hitvany”? Lapozza fel a szekely-magyar szotarat…
Tamasi Aron? Akkor mit mondjunk Kolcsey Ferencrol? a Magyar Himnusz koltojerol…aki erdelyi szuletesu,vagyis roman g..i Na, akkor a magyarorszagi magyarok buszkek lehetnek hogy ”roman” himnuszuk van!
Folyamatosan keveritek a szezont a fazonnal… a jeromos tóthok nem büszkék sem magyarságukra (más nemzetre sem lennének ha oda tartoznának), sem Tamásira, sem Kölcseyre, sem a Himnuszra (talán még köpnek is ha meghallják, mert Isten van említve – aki különben sem eurokonform) nekik hejába mondjátok, ők legfeljebb a fütykösük méretére büszkék, már amelyiknek nagyobb az átlagnál (a többi meg úgy tesz, mintha az lenne neki, s arra büszkélkedhetne) de ugyanilyenekkel teli s teli a világ, nem csak Magyarországon, még Erdélyben is van belőlük több mint elég. Akárcsak a Földgolyó bármely részén, bármely nemzet közt.
Szóval hiába hoztok ilyen példákat a jeromostóthoknak, amely példákkal legfeljebb az igaz (magyarországi – vagy épp erdélyi) magyarokat lehetne győzködni, akiket viszont nem kell! Ugyanakkor meg őket (az “igazakat”) is – vagy éppenséggel őket (Csíksomlyóra járók, stb) – lehordjátok és eltaszítjátok itt sokan (tisztelet a kivételnek), akiknek semmi közük a jeromostóthokhoz (azaz nem több mint az erdélyieknek), egész más emberek, és nem szolgáltak rá. Épp annyira nem, mint amennyire a székelyek sem, hogy lerománozzák őket jeromostóthék. A a jeromos tóthok meg magasról tesznek rá, ha eltaszítjátok, útáljátok őket (hisz kölcsönös az érzés), nem éri el őket az egész, csakis az “igazakat”.
Egyszer már célozzátok be helyesen, hogy mikor kiről, s kinek beszéltek, kit kárhoztattok, s az Istenre is köpő jeromostóthok helyett ne a Csíksomlyóra utazókat bántsátok, akik éppannyira nem kérnek a jeromostóthokból! Különben semmivel sem vagytok különbek jeromos tóthnál.
roman, magyar, szekely,.. EMBER legyen az ember! es meg valami: összetartozassal többre lehet menni, mint askalodassal!
azert ,mert meg romaniaban elunk,azert meg nem vagyunk romanok!TALAN NAGYOBB MAGYAROK VAGYUNK,MINT A HATARON TULI HONFITARSAINK!Mert megtanultunk helyesen irni,olvasni es beszelni!Orizzuk hagyomanyainkat es ertekeinket!De ez sok hatarontuli MAGYARRA nem igazan ervenyes!GERGO tovabb jutott,mert minden amit csinalt szivbol es jol csinalta!Vera,majd helyet kap a dobogon talan egy vagy ket ev mulva,mikor o is hozza no a feladathoz!NEM VAGYUNK ROMANOK,HANEM ROMANIABAN ELO MAGYAROK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
DE KÉREM URAIM ÉS HÖLGYEIM!!!MI A FENE KÖZE VAN A VALLÁSNAK EHHEZ???NEM IS ERRŐL VOLT ITT SZÓ.EGY FIÚRÓL,AKI MAGYAR ÉS LEROMÁNOZZÁK,RÁADÁSUL GE..NEK IS NEVEZIK.ŐT VÉDJÜK MEG,NEM A VALLÁSUNKAT.AZ Ő BÜSZKESÉGÉN ESETT CSORBA.SZÉGYENLETES,HOGY ELŐJÖTT ITT IS A FELESLEGES PATTOGÓS SZÉKELYVÉRÜNK..TISZTELETTEL…
A cikk jó, de a pünkösdi menet sántít. Katolikus propaganda a János Zsigmond támadás, nézz utánna.
nem román geci hanem székely a kettö közt külömség .utnak indult egyedül a nagyvilágban és elérte a célját .aki fikázza az csinálja utána.és lehet róla dumálni.én szerintem aki ilyeneket ir nem gondolja meg.hajrá GERGŐ ügyes voltál jól csináltad.
Magyarország az egyetlen olyan ország ami határos önmagával, ebből kiindulva aki csak rőpitti a szavakat hogy román g..i, vagy csak simán lerománoz, az előttem nem ember, nem lehet igaz hogy vannak olyanok akik agyilag zoknik…fiatalokat még megértem, ott az agymosó tv, hallják a sok hülyeséget, történelmet jóformán nem tanulnak…de az idősebbek?ez a legnagyobb szégyen…
Hat igen , mar megint kacagasa vagyunk a vilagnak, mert mindig egymas ellen fordul a magyar. Mit szamit hogy ki milyen vallasu ha egyszer magyarnak szuletett?Egy az Isten, a 10 parancsolat ugyanaz , minden vallas arra tanit hogy ne olj, ne lopj , legyel huseges es jambor ember.Miert kell mindig egymasra haragudni? Egymas ellen fordulni?Hat jo szemmel nezi ezt Isten?En szegyelem magam ha ilyensmit latok,ha osszetarto lenne ez a maroknyi nep minden mas lenne, a romanoknal nem szamit hogy ha valaki ortodox, vagy eppen gorog katolikus minden roman ajku ember egyuve tartozik, es nem ezen marakodnak. Igy hat most a Karacsonyi Szent Unnep elott inkabb mondjunk el egy imat mindazokert akik rossz szandekkal voltak es megbantottak egyik vagy masik ember tarsukat. Amen.
Csak vallashaborut ne inditsatok!!!Ami a magyarorszagi magyart es a romaniai magyart illeti az csak anyi hogy ket kulombozo fajj, meg csaka nyelv se ugyanaz amit beszelunk csak ha papirra vetjuk mert ha elkezdek pesti szlengen reppelni szart se ert az erdelyi, es ha szekely kezd mesetmondani ugyanaz…..Ahejett h beken hagynanak egymast es nem illetnenk egymast kulombozo jelzokkel inkabb nezen mindenki a dolgai tuan es eloszor nezzzen szet magakorul es azutan kezdjen feltetlezni! Es h beleszoljak a kis vitatokba a vallasnak semmi koze nincs a magyar-roman viszajhoz se a magyarorszagi magyar es az erdelyi magyarviszajhozsem. Mert ha ugyveszuk Romaniban a magyar-roman viszajj mindennaposabb mint a jelenhejzet. Es megsem keverik be a vallast. Szerintem inne sokan azt sem tudjak mi az hogy ORTODOX?????Mindegy a lenyeg az h akarmien nagy ember vagy es csak ugy allitasz ismeretlen emberekrol doglokat mint peldaul “g…i” ne aggodjal nem azert mondod mert te kulomb vagy, csak probalsz annak tunni…..
Erdely vallamikor a Magyaroke volt.De inen is latszik,hogy a Romanok erosebek mert elltudtak venni.Tehat huje magyar parasztok vagytok mert nem tudtatok megtartani Erdelyit…Gergo jo vagy es x faktorba jo elol az Erdelyi “Roamn”fiu a sok magyar mellet,tehat tud vallamit a Roman…hajraaaa!!!Erdelyt elveszitetek de majdnem az x faktort is!!!
A hazugság, kétszínűség, hátbatámadás – ahogy a románok Erdélyt Magyarországtól “el tudták venni” – az biza nem erő, hanem gyengeség. Legalábbis ami kicsi részük volt ebben a nagyhatalmi játszmák mellett…
TÖRÖLVE- Moderátor
Hogy kii a Roman G..I…Ennek az istvanak mert meg magyar neve sincs”jeromos”-ez vallami Zsido……Joo voltal Gergo had a parasztot!!!Akkaratal irtam kis betuvel a nevet mert nem erdemli meg a nagy betit!!!Nem erdemel meg semmit.Ket orszag lenezi-talan 3 mert a Zsido anya is!!!Erdely a magyaroke volt es most is annak tartsak magukat,csak a magyarok kii tagadjak a szekelyeket,lenezik oket…Szep Magyarorszag!!!!
En egy erdelyi lany vagyok es egy olyan helyen nottem fel ahol az ev minden szakaba ozonlenek a magyarorszagiak. De tudjatok mit, ide jonnek fillerekkel es kihasznaljak a nepet, minden ingyen kellene. Es ha netan valami nem tetszik egy kettore levagy romanozva. En azt se bannam ha mind otthon ulnenek. Jol vagyunk mi itt ahol vagyunk es nincs szuksegunk a Hires Nagy Magyarokra!!!
“Drága magyarok” és kedves székely testvéreim! Mi itt Erdélyben szokva vagyunk a testvéri szeretethez: román barátaink is elárasztnak szeretettel, s csak úgy árad ez magyar barátainktól is. Én már nem csodálkozom sem a románokon, sem a magyarokon. Magát minősíti mindegyik. Mi azért vagyunk itt, mert őseink védték Magyarországot, s megedzőttek az idő folyamán. Legyetek nyugodtak, az ilyen szidalmazások már nem fognak rajtunk. Ahogy ti jol vagytok nélkülünk, nehogy azt higgyétek hogy mi nem vagyunk jól. Tisztában vagyunk vélletek. Idejösztök Erdélybe, s úgy néztek reánk, mint valami rezervátumbéliekre, s jösztök nézni, hogy hogy fejik a tehent s közbe megkérditek még azt is, hogy jártunk e magyarországon. Maradjunk annyiban, hogy mostmár olyan nagyon nem is kívánkozunk, amiota tudjuk, hogy a többség nem tart miréánk igényt(lásd a népszavazást).
Nem adnánk egyetlen székelyt se, öt olyan magyarért se, amelyik minket románnak tart.
Elfajúlt ez a vita a vallások irányába.Kár!Isten csak egy van!Ki-ki hite és meggyőződése szerint imádja,tisztelve a másikét is.
Nagyon sok hozzászóló véleményével értek egyet!Ezek a “nagy magyarok” sajnos a szüleiktől nem hallottak semmit Trianonról és a történelem órákon bizotsan sms-tek rágógumit rágva.Ezért “szavaztak”ki minket annak idején.Nem szándékozom boncolgatni és belemerűlni,hiszen sokat megtették már előttem.Szomorú,hogy még mindig sokan így gondolkoznak!
Az ékezetes irásról,annyit,hogy nem minegyik billentyüzeten vannak ékezetes betűk!Igy is megértjük,ha akarjuk!
Áldott,BÉKÉS KARÁCSONYT kívánok minden székelynek,magyarnak vallási hovatartozásától függetlenűl!!!
na ez igen….:) nagyon igazat ir ez a cikk
minden erdelyi neveben koszonet annak,aki irta
nem vagyok magyar…székely vagyok…sosem akarnék magyar lenni, A Buzogány család 1600-ra visszamenôleg bizonyítottan székely. Tiszta vérvonal. Ezek után, ti Pannónia területén élôsködô tóth, sváb, szovjet korcs ivadékok felteszek Nektek egy nagy kérdôjelt: ? …… ennyi
Ezzel most jó sok erdélyinek, székelynek, és igaz magyarnak is jól beszóltál, akik “nem tiszta vérvonal” 1600-tól… Felmenőid (akik magyarnak vallották magukat és Magyarországért harcoltak ha kellett) foroghatnak a sírjukban miattad a szégyentől a tiszta vérvonalukkal együtt.
hulye tanulatlan bunko miota roman Gergo? latom odafigyeltel tortenelemoran
Javitom Foldrajzoran
Mikor indít be már valaki egy jó kis szabadságharcot? Szabadítsuk fel Erdélyt és tegyük függetlenné! Nincs nekünk szükségunk Budapestre, a nagy magyarokra…Erdély nekünk tökéletesen megfelelne és elég lenne. Független államként, lenne végre nekünk is egy hazánk. Első lennék a csatasorban!
Ott lennék én is ! És még sok igazi erdélyi magyar és román barát! Mert románok is magyarok is szeretnénk látni egy független Erdélyt….(most pedig a vicc helye: és mi lenne a neve? “TranSzilvórium !”)
Igazad van miért nem lehetne nekünk és egy külön országunk és külön autonomiánk mint pl: Spanyolországban a Katalánoknak igaz ők nekik nincs saját államuk mert ott nagy a maffia, de nálunk nincs maffia. Én személy szerint egyet értek veled, hogy miért nem lehetne Erdélyből külön állam hát okosabbak vagyunk mint a románok és, ha még a magyarok is segítenének akkor nyert ügyünk lenne, de mindenki csak higgye az amit gondol és az aki azt mondja, hogy Gergő egy román g..i hát ez tanulja meg a következőket, mert ez nagyon fontos: Azért vagyunk mi erdélyiek románok, mert Romániához vagyunk csatolva? Ez egy badarság -.- a nagy szövetséges hatalmak csatolták erdélyt Romániához bár mostanság a történelem könyvek is hazudnak, de hát ilyen ez a mai világ
.
Nahát,megint a fajgyűlőlet???Aki nem járt Erdélybe,az irhat ennyi aljaságot,nem ismeri a székelyek szeretetét és jo indulatát,,,de hadd mocskoljanak hisz minket kemény fábol faragtak!!!!
Istenem, el sem hiszem, h megint ez a téma… Székely, magyar, román, roma, kínai, svéd, holland, bármi… Nem mindegy? Lényeg, hogy eszméletlen jó hangja van és szeretik az emberek… Ahogy látom, azért sok “magyarországi magyarnak” volt annyi esze, hogy eltekintett attól, hogy Gergő honnan jött és szavaztak rá. Ez a verseny elméletileg a tehetségről szól, nem a származásról!!!
Konnyu e nemzetet egymas ellen uszitani,mert annyira gazdagok vagyunk kulturankban,hovatartozasban,nyelvben stb.
Na de ,hogy ilyet irni egy szekely tehetsegrol az minden szekelyt duhitoen erint az biztos.Szemelyszerint kilonem az ilyen geci zsidokat,aki nepem fiat fikazza…
Én sok országban jártam és az a véleményem, hogy lehetsz székely, magyar, román, német, amerikai vagy kinai. Mindig mindenhol találkozol az emberek szines természetével. Kölyök koromban vertek már meg románok azért, mert magyarul beszélek, de volt olyan román aki segitett rajtam. Magyarországon is volt egy-két kellemetlen élményem, sőt még németországban is azért mert román vagyok. Mindenhol vannak tudatlan bunkok. Ime egy példa: István Jeromos Tóth
Semmi értelme ilyen emberek miatt vitatkozni.
Erdely fuggetlensegorl nagyabol nemlehet szo, eloszor is mert nincs aki ezt a gondolatot csak kervenyezze nemhogy veghezvigye. Nincs erdelyben egy olyan talpraesett politikus akinek volna mersze egy akarmien europarlamenti gyulesen felhozni a temat! De ha azt adja az uristen es megis megkerulne az az ember akkor annak halla utan midnen erdelyi orszagban szobrot kell majd allitani!!!!
Én csak annyit szeretnék ehhez a vallás témához fűzni, hogy én Unitárius vagyok és már voltam Katolikus templomban is imádkozni,nagyon sok templomban voltam ha úgy éreztem hogy szükségem van 1-2 óra nyugalomra és arra hogy magamba tekintsek. Ami nagyon zavar idézem “A Szűzanya segített, Csík katolikus maradt, s e győzelem emlékezetére tartják mai napig a csíksomlyói búcsút. (Persze az unitáriusok szerint mindez csak legenda – de ha legenda, hát legenda. Annyi baj legyen…)”. Tehát kedves barátunk kiemeli, tudatosan vagy tudatlan hogy az Unitáriusok milyen is voltak. Én nem fogom egyik vallás pártját sem fogni, mert mindegyik ember által van létrehozva. Jézusnak hogy tanítson nem kellett semmilyen épület, nem kellettek szolgák, nem kellett pénz vagy adomány… de hát az ókori, középkori és jelenlegi egyházaknak túlzottan sok a pénzünk. Nekik miért szükséges? Érthető, mert a papok is megkel éljenek, persze természetes hogy legyen nekik is fizetésük, meg fűteni is kell a templomokat…de az elenyésző amellett amit az egyházak birtokolnak.
Annyit még hozzá fűznék hogyha a történelmet nézzük akkor a katolikus vallásra való át térés sem volt mindig szabad akaratú pl. Keresztes hadjáratok. És ha jól emlékszem elég sokat megkínoztak és megöltek a térítés alatt. Nem akarok senkit sem bántani, mert az a múlthoz tartozik és nem a mai ember hibája, pont úgy ahogy az sem hogy volt csata vagy sem a térítéssel. A történelmet emberek írták úgy ahogy ők jónak látták.
Még arra szeretnélek megkérni hogy gondolkoztok el mielőtt egymást bántanánk, hogy is volt az úgy nevezett Honvisszafoglaláskor, hogy semmi percek alatt egy egész nép áttért a kereszténységre? Mert úgy-e mi székely magyarok makacsak vagyunk és mégis pár nap alatt keresztények lettünk. Mert már azelőtt hogy Egy Isten hívők voltunk. Jóval sok európai és sok más nép előtt EGY Isten hívőek voltunk. Nahh ezzel verje mindenki a mellét és szónokolja, és legyetek büszkék erre. Én a Magyarok Istenében hiszek, akinek nem kell templom mert bennünk lakozik és akinek nem kell adomány mert minden egyes ima az. És aki mindig és mindig mellettünk van és segít nekünk.
Isten Áldjon benneteket!
Anna,mi katolikusok itt Erdelyben tiszteljuk es szeretjuk a reformatus,unitarius vallasuakat, egyforman keresztenyek vagyunk mind.
Ertsetek meg,hogy a Csiksomlyoi bucsu ,nem ellenetek szol !
Az egesz Magyarsag-szekelyseg unnepe ,hogy megmaradtunk a karpat medenceben minden megprobaltatas ellenere,es szivesen varunk minden evben Benneteket is !
Minden katolikus neveben elnezes kerek,ha valami sertot talatok az egeszben!
Kellemes Unnepeket mindenkinek !
Kedves Csaba!
En szeretem a CSiksolymoi Bucsut, es voltunk es ott is leszunk ha tehetjuk minden evben,es ahogy mar irtam hogy a kedves cikk iro, tudatosan vagy tudatlanul tette azt a kiemelkedo megjegyzest,ami arra utal hogy o szemelyesen nem erzi a szavainak a sulyat es kiemel dolgokat aminek semmi koze nem volt Gergohoz.
En nem haragszom,megsertve sem ereztem magam csak igazsagtalanak tartom es ezert irtam, ne minden cikkben mas mas modon tamadjuk egymast.
HAt az Unnepek kicsit furak voltak ,mert eppen Erdelzbe tartva lerobbantunk….szoval a 10oras utt 36 oraba telet de imadok haza jonni
Boldog Uj Evet!
varosban*
Ezeket a hozzászólásokat olvasgatva csak azt szeretném kérdezni, hogy miért veszekszik két magyar, ha tudatlan ha nem??? amíg ez így lesz, addig semmi nem lesz csoda sajnos… amúgy meg, hogy a székelyek tolerálva vannak, ebbe születtünk és ebben halunk meg, bár ez nem kellene törvény legyen.
Olvasva ezeket a kommenteket akarva, akaratlanúl rám tőrt néha a nevetés, ami nem igazi, szívből jövő, inkább csak leplezi a dühömet. Az egészből nem maradt semmi, csak az, hogy mindenki próbálja bizonyítani, hogy mennyire értelmes, mennyire okos. Mindenki bizonygatja, hogy neki van igaza. Hát emberek, ott voltatok 500 évvel ezelőtt? Nem!!! Az, hogy feljegyeztek valamiket az nem azt jelenti, hogy igaz is volt. De, ami igazán szomorú, hogy képesek vagytok összeveszni az ilyen, valójában felszínes dolgokon, és meggondolatlanul beírogatni, hogy utáljátok a másikat, a magyart, a románt és még a saját fajtátokat a székelyt is. Az idióta viták helyett, azon kellene elgondolkozni, hogy ezért nem haladunk előre, mert mindig egymás vérét szívjuk, és nem is fogunk soha haladni, mert ilyenek vagyunk. Lehet mindenki büszke arra, hogy magyar, vagy székely, vagy székely-magyar, ha közben a saját fajtájával anyja pi…zik. Én ezek után elgondolkodom kétszer is, hogy miért vagyok büszke arra, hogy székely-magyar vagyok.
U.I.: Gergő! Nagyon szuper voltál:) Gratulálok, és sok sikert kívánok a továbbiakhoz, mert tudod, hogy minden most kezdődik el igazán:)
Magyar a magyart sertegeti, bantaj… Attol, hogy meg Romaniaban elunk, nem azt jelenti, hogy azok is vagyunk.Mi, szekely emberek tudunk olyanok lenni mint barki mas, es ha szukseg, meg annal is tobb.Mi nem ragalmazzuk embertarsainkat ugy ahogy azt egyessek megteszik. De ha igy is van, az sem baj, mert mi tudjuk, hogy van amire es akire buszkenek lennunk, mert a szekely ember meg mostanig mindenhol tisztessegesen kiallta az idok probajat… barcsak mindenki tudna egy kicsitt szekely lenni a maga modjan, mert akkor nem lenne ennyi sertegetes embertarsaink kozott.
Boldog karácsonyt!
A magyarországi magyar mitől magyar? Attól, hogy a lakosság kb. 70-80%-a bevándorolt szerbek, szlovákok, oroszok, németek leszármazottai? Hogy sokuknak még a családneve se magyar? Hogy rengetegen nem beszélnek és írnak helyesen? Hogy műveletlenek és nem ismerik a saját történelmüket? Hogy attól hősök, hogy másokat elítélnek, akikről azt hiszik, hogy alacsonyabb rendűek?
Most elmondok nektek valamit! Ha nem lett volna Erdély és vele együtt az erdélyi magyarok, akkor Magyarországon sok “nagymagyar” még ma is németül beszélne! Mert mikor Magyarországon a német és a latin volt az állam nyelve, és sokan csak így szólalhattak meg, akkor csak Erdélyben beszéltek magyarul. Tehát nélkülünk elfelejtettétek volna a magyarság egyik legfontosabb eszközét, a magyar nyelvet! Ezt azért ne felejtsétek el kedves Müllerek, Latrovszkyk, Podrockik, Schönök, Záhorszkik (stb.) “magyar” testvéreim!
Üdvözlet Marosvásárhelyről!
Aki egy kicsit is ismeri, a magyar történelmet az tudja, mennyire kevert nemzet vagyunk. Számtalan nép keveredett a magyarral. Megjegyzem épp ezért nevetséges, mikor valaki a tiszta magyar származásával kérkedik,(mint magyar árja…) pedig lehet száz éve az ő ükapja minden volt csak magyar nem.
Uh. kedves Gabriella számomra Závonyeszky pont olyan magyar mint én.
Az persze már megint más kérdés, hogy hol és kik beszélnek helyesebben magyarul….
Az igazság az, hogy ti se és mi se beszéljük helyesen a magyart, akárhogy erősködsz ez van sajnos!
Az emberi butaság és tudatlanság határtalan.. én eredeti székelyként, amit büszkén vállalok, csak megmosolyogni tudom az ilyen buta embereket..ez az ő szegénységi bizonyítványuk…
Érdekes dolgokat írtatok le. Van ami állja a helyét, és van ami nem. Ki kell emelnem azt, hogy mi, erdélyi magyarok, nem tudunk helyesen írni/beszélni? Szerintem nem teljesen reális állítás! Több személynél is láttam (akik “magyarországi magyarok”) ,hogy nagyon helytelenűl ír. (előszőr magatok között kellene szétnézzetek). A másik dolog, senki sem tud tökéletesen magyarul. Aki a legtöbb magyar szót ismerte az Arany János, műveiben kb 35000 szót használt. Az átlag ember kb. 7000 szót ismer, szóval ha ezeket a számokat nézzük, nem is tudunk magyarul. Az egyik bejegyzésben egy 16 éves unitárius lány azt írta, hogy “a hit Isten ajándéka”-ezért mindeki azt a vallást gyakorolhatja, amely felfogásával megegyezik. Teljes mértékben egyet értek, ez így szép és jó. El lehet gondolkodni azon, ha nekünk kellene a vallásunkat választani ( nem a szüleinknek) akkor biztos, hogy mindenki azt a vallást választaná, amelybe “beleszületett”? Emberek vagyunk, szeretnünk kellene egymást attól függetlenül, hogy ki milyen vallású vagy milyen állampolgár. Sajnos nem így van,e helyett “marjuk” egymást, mert nincs jobb dolgunk. A legszomorúbb az, hogy legtöbbünk felnőtt. Én 16 éves erdélyi lány vagyok, és elszomorít az a tudat, hogy felnőtt emberek hogyan gondolkodnak, csak azért, bátran kijelenthetem, mert gyűlölnek minket erdélyi magyar/székely embereket. Igen, bátran vallom magam székelynek ahogy magyarnak.
“Ma a székely a legmagyarabb magyar,s a magyarnak,hogy újra igazán magyarrá lehessen előbb székellyé kell válnia.”- ezt az idézetet megtalálhatjátok a csíkszeredai Nyerges-tetőn egy kopjafára vésve. (a kopjafát “magyarországi magyarok” állítatták, ezért írtam ide)
Elfajult ez az egész. Ez a bizonyos István Jeromos Tóth is csak azt bizonyította be, hogy gyűlöli az erdélyi magyarokat. Egy magyarországi tehetségkutatón továbbjutott egy erdélyi magyar egy magyarországival szemben. Na és? Mivel ez egy TEHETSÉGKUTATÓ! Nem azt kell nézni, hogy ki honnan jött és milyen nemzetiségű!
Szegények. Egy zsidó, bunkó (jeromos és még tóth is), le g…i románoz egy magyar srácot, erre ti elkezditek szidni egymás vallását (katolikus, unitárius). Akkor már mér nem szidjátok a f.szsz..ó jeromos vallását is. Mert azt kéne, ha már ide kanyarodtatok a témáról.
Kami, neked van igazad. Én tovább már nem is szaporítanám a szót, álljon itt helyettem egy vers:
Wass Albert
Intelem
Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely.
Félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!
Te bús magyar, kit száműzött hazád,
s idegen zsarnok lakja otthonod:
bús sorsodért ne vádold nemzeted,
kit úgy tűnik, Isten is elhagyott.
A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te s a többiek,
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:
magyar földön nem lesz új
Magyarország,
Gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!
PS: Egy kérés. Ha nagyon elborít a hév valakit írás közben, a helyesírásról azért ne feledkezzen meg. Rossz látni a rengeteg magyartalan kifejezést, hibás szót! Köszönöm!
a kérésedhez én is csatlakozom…
a verset nézem és látom, hogy nem érted.
te összefognál és mégis szétzüllesztessz
a helyesírást mi értelemben kérted,
ha tudod jól, hogy ékezet itt nem lesz?
magyartalan kifejzesések, kinek
sértették hallását, vagy szemét?
ha így is lenne akkor mégis minek
hagyod ,hogy jöjjenek most feléd??
van aki magyar s nem tanítták írni
és vagyok én, ki nem ért sokmindent.
miért kell folyton folyvást egymást szídni?
Talán te úgy érzed csak te vagy szent?
szeretettel Karácsonyra
Nem fogom a nevem leirni de mi székelyek kűlőmb magyarok vagyunk mind a sok tápos g…k.ezért tart it az ország ahol tart mert ilyen parasztokall van teli.
Kedves Bokor Marika! Az ilyen megjegyzéseket jobb lenne magadban tartani. Most tanítok neked valamit. Nem tudom ismerős-e neked az a név, hogy Einstein. Ő egyszer azt mondta: A világon a legjobban egy dolog van nagyon jól elosztva, az ész, mert mindenki azt hiszi, hogy neki van a legtöbb belőle.
A tanácsom az, hogy gondolkozz mielőtt leírsz valamit.
Kőszőnőm Szecska amit irtál megfogadom a tanácsodat csak muszály voltam leirni amit éreztem sajnálom ha megbántotalak ezel téged de én igy gondoltam.
Az ilyen emberek ennyi szót nem érdemelnek.Normális ember észre se veszi őket.
Tuti,hogy életében nem olvasott egy erdélyi írót sem, ha egyáltalán könyv valaha
volt a kezében.Talán az okostelefonján az sms-t el tudja olvasni.Eddig jutott és nincs tovább.Kár a szót rá pazarolni.Nem tartozik közénk.
Egy magyarországi magyar
“Az ilyen emberek ennyi szót nem érdemelnek.” és ott a pont. Mindig az ostobábbak a hangosabbak. Azt sem tuják miről beszélnek/írnak, csak az indulat beszél belőlük, melynek tényleges alapja sincs. A hibát sokan ott követik el, hogy vitába szállnak az ilyenekkel. Felesleges
ez a szomoru.. tegyuk fel: egy roman allampolgar kiszeretni menni Angliaba dolgozni -aki amugy magyar – ,es nem teheti mert az irataiban azt irja hogy roman es egyszeruen nem latjak szivesen oket es a normalis szekely vagy magyar ember ROMANIABOL szeretne dolgozni de nincs lehetosege. hihetetlen..
Az a vicces, hogy minket Magyarokat (Nagy Magyarországot) nem tudtak győzni le más országok mindenki félt a magyartól mert összetartó nép volt. Egy történelem tanáromtól hallottamm hogy akkoriban Napóleon megkérdezte tanácsosát hogyan lehet legyőzni a magyarokat és ő azt felelte ugy ha elveszitek a történelmüket…és velünk kedves magyar társaim pont ez történik, a román probálja ellopni az erdélyiek történelmét, nálatok pedig az anyaföldön kezdik az embereket megbutitani. Fájó szívvel látom azt, amikor a Fokusz valamelyik riportere végig megy Pest utcáin és megkérdezi, hogy tudja mit ünnepelünk március 15-dikén, hogy eltudná-e kezdeni a Szózatot és döbbenve látom, hogy nagyon sok magyar nem tudja és nem csak fiatalokról van itt szó, sajnos. Hát magyarok ébredjetek már fel, ez a célja a mocsok zsidónak és minden nagy hatalomnak, hogy elvegyék népünk csodálatos és évezredekbe nyuló történelmét. Ezt nem szabad engednünk SOHA. Ha már nem lehetünk egy nagy ország ha már nem lehet Nagy Magyarország, akkor legalább annyit tegyünk meg, hogy a történelmünket és az összetartásunkot SOHA ne hadjuk.
Az tény hogy nem tudjátok ti, hogy mi Erdélyiek vagy Felvidékiek min megyünk keresztül, nektek megszokott az, hogy magyar iskolákban járhattok, hogy a zászlótokot kitehetitek akárhova mert nem büntetnek meg, hogy nem kell eltürjétek a románok ocsárlásait, nem kell szembesüljetek azzal hogy nem adnak munkát nektek mert nem tudsz folyékonyan románul beszélni, nem ezt senki nem tudja felfogni hogy nekünk elcsatolt magyaroknak milyen nehéz, de harcolunk és nem adjuk oda soha se magyar iskoláinkot se anyanelvünköt sem pedig a történelmünköt.
Sajnálom, hogy idáig fajult ez a helyzte, még a romántól eltüröm hogy szembeköp, hogy le “bozgoroz” (hazátlan) mert magyar vagyok, de azt hogy egy magyar romának nevezzen azt nem tudom soha megbocsájtani.
No, egyetértek.
Engem le lehet románozni, mert az is vagyok…félig…de nem tehetek róla.Ha emiatt meg is ütne valaki, megérteném, szerencsétlent. De sajnálnám.
De a Gál Barni, aki’90-ben alig várta hogy a magyar Dunát lássa, s az első félórában Budapesten lerománoztak, azt ne sértse meg senki,mert ő az én székely barátom !
Érted-e, kedves olvasó, miért van mindenkiben egy kicsike fájdalom?
TE IS TEHETSZ HOZZÁ EGY LAPÁTTAL, HOGY A SZERETET ÉS AZ ÖSSZEFOGÁS GYŐZZÖN.
Nyuszika és a róka találkoznak az erdőben.
Nyuszika köszön
- Szia vöröske!
- Te engem ne vöröskézz
- Miért, jobb lenne, ha lerókáználak…..!?!
a magyar nyelv gyönyörü, vigyazzatok rá, akarhol és akárkik között éltek…
Egy erdélyi srác
Gyerekek ezt végigolvasni nagyon fájt. Én már találkoztam sok magyarral határon innen és határon túl, tanult embertől egyszerű paraszt emberig. A probléma oka az emberi butaság és a népbutítás na meg rengeteg más is. Ami bisztos az, hogy minket most élő magyarokat nem lehet elődeinkell összehasonlítani mivel nagyon átvettük a nyugati életstílust (egyszóval elpuhultunk vagy akár így is kifejezhetném, hogy puha pöcsök lettünk). Miért mondom ezt? Nem is olyan távoli múltban öregapám saját kezével készített mindent amire szüksége volt, minden háztartási ezközt, öreganyám meg kötött, hímzett, vart és felneveltek négy gyereket. Nálunk Erdélyben ezen időkben miról szólok a falu épített házat a fiatal házaspárnak, templomokat emeltek, iskolákat, kultúrotthont meg rengeteg más mindent ami manapság lassan- lassan omladozik. Az omladozik az kulcs szó itt…azt nem tagadhatjuk akárhogyan is akarjuk, hogy a magyar nép nem volt soha összetartó kivéve talán a Honfoglalás idejét és mikor külső veszély fenyegetett. Ami a lényeg megkérek mindenkit akárhol is született ezen a világon ne sétegessétek egymást mert minden egyes kimondott vagy leírt sértéssel magatokat sértegetitek. Én személy szerin szeretem a magyarokat akárhogyan is beszél, mert még olyan nem fordult elő, hogy ha akarom nem tudjam megérteni mit is akar mondani. Végszóként egy arab felfogás…Ki arab? Az ki arabul beszél és arabnak vallja magát. Még egy dolog: azokhogy a magyarokhoz intézem soraimot kik még nem voltak Erdélybe és nem ismerték meg a székely vendégszeretetet, NNee ócsárold azt kiről nem tudsz semmit, akinek nem jártal a cipőjébe legalabb két hetet, mert olyan emberekről beszélsz akiknek románosították a nevét, akiktől elvettek mindent majd mikor lehetőségük nyílt mindent visszaszereztek annak ellenére, hogy Romániában nem lehet vagy nagyon nehezen jó kariert építeni magyar névvel…Engem már számtalanszor utasítottak vissza a nevem miatt…
Nagyon tetszet a cikk, hálás vagyok érte..
Ha már jót nem tudsz mondani, rosszta nem mondj magyarra az az magadra te Isten csapása.
korrekt! Saalam aleicum!
hej igaza volt jo apanknak amikor azt mondta regen…”"Tudjatoke fiaim…sok magyar nem tudja,hogy honnan is szarmazik..nem tud egy minimum tortenelmet,ami is ugy szol,hogy A szekely szarta a magyart!!..Kedveseim figyeljetek oda Gergore,nagy inteligencia szorult bele!!!
“…abban mindannyian egyet értünk, hogya székelyek magyarságához nem fér kétség, ameddig csak a történelem kereke visszapörgethető.
Ha pedig valaki magyar mivoltunkat merészelné kétségbe vonni meglehet azt találnánk a szemébe vágni, hogy a „székely szarta a magyart”.
Részlet a “Magyar vs székely” c. írásomból >>> http://terrasiculorum.wordpress.com/2011/09/22/magyar-vs-szekely/
Ugyanakkor gondolkozzunk el a következőn: Milyen nyelven is beszelünk mi székelyek? – majd mindenki ez alapján határozza meg a nemzetiségét is.
E témához vagyis, hogy “ki tojt kit” kapcsolatosan ajánlom figyelmetekbe a köv. írást:
Székely szarta a magyart vagy együtt tojtak a világra?
http://siculorum.wordpress.com/2011/09/14/szekely-szarta-a-magyart-vagy-egyutt-tojtak-a-vilagra/
Mi Kárpát -medence-i magyarok a SZERETET népe vagyunk, a befogadásé. Ez és csak ez határozza meg népünk lényegét. Erre az útra kell visszatérnünk, ha meg akarunk maradni,nincs számunkra más út.A magyarság négy történelmi egyházba tagozódik mintegy ötszáz éve.Jó lenne ezt is úgy tiszteletbe tartani, amiként egész igaz múltunkat.Erről pedig elég sok tanulnivalónk van mindannyiunknak.
Forog a pénz….Dolgozni,vagy drogozni mennek…A gyerekük “elvan”.
Sajnos nincs szülő, vagy ha van nem foglalkozik a neveléssel…nem ad át semmit….és oda jutnak a gyerekek, hogy szűlő sincs, pénz sincs, csak az utca: -na ott lehet panaszkodni és szociális érzelmeket ápolni…ott lehet majd eldönteni, hogy ki a magyar és ki a behatoló, de ismeretek, nuku! És szociális érzelmű embereknek vallják magukat ,de a többsége igazából utálja a világot és utálja a munkát is….elvárja a segélyeket és rí, ha más kap segítséget. sajnos így van, ezek után mit vársz el? nem is tudja mi a magyar. Székely?”Hát az biztosan az, aki átjött Magyarországra és megkapta a segélyeket….” “Román? Na azt már ismerjük, mert vele “újjít” a sógor és az is cigány zenét hallgat,mint mi!!”
Nem tudják megkülönböztetni a cigányt a magyartól, a romántól, mert már mindenki az. A kínai meg a tawani, az arab meg a zsidó, neki tök mindegy….Hát akkor honnét tudná,hogy ő magyar? De! Tudja mi az, hogy GE.I
Óvjon meg mindenkit az Ég attól ami nemsokára bekövetkezik: Magyarországon a kínai és arab nyelvek nem lesznek idegennyelvek . És a piac terjeszkedik majd.
Hihetetlen mekkora Nagy Magyar ez a csavo meg a neve sem Magyar!! Kerulne a kezembe lenyomnam a torkan a fitymamat bar nem biztos hogy ismeri e szonak az ertelmet.Csak azt tudnam mikor lett ez akkor Nagy Magyar ?? Talan a 150 eves Torok uralom alatt mig a Torokok szetkurtak az Osannyat??!!!!!!! Elmondom Sot Kijelentem Uzenem Minden Magyarorszagi Magyarnak aki ugy gondolkodik mint ez a Gyoker, hogy jol gondoljak meg mielott ilyeneket mondanak vagy gondolnak hogy abban a pillanatban amikor ilyesmi atfut az agyukon azonnal felejtsek el Mikes Kelemen, Dsida Jenő, Áprily Lajos, Nyírő József, Tamási Áron, Benedek Elek, Bodor Ádám, Ady Endre, Jékely Zoltán, Kányádi Sándor, Sütő András, Lászlóffy Aladár, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos, Tompa László, Wass Albert-et Sott Felejtsek el Mátyás király-t is mert ezek szerint ok sem Magyarok es ne verjek a nyalukat a mi Foldunk Szulotjeivel mivel semmi kozuk nincs ezek szerint hozzajuk sem!!!
Kerdem en mijuk marad ??? A valasz: Lessz nekik is egy Gyozikejuk!! Ennyi!!! Ki mit szakit szagolja!!
Magyarok vagyunk, mert magyarnak szulettunk. Magyar vagyok a Nyaradmenten is es magyar vagyok valahol a Duna egyik szigete mellett is! Gergo is azert magyar, mert e nemzetes nep egyik tagjanak mondhatja magat. Ki nevelte bele azokba a honfitarsainkba a “nagymagyarsagot”, akik leromanozzak Gergot es meg sokakat? Kormanyt okoljunk, emberi felfogast vagy legyunk annyira magyarok, hogy meg ezt is elnezzuk egymasnak? Karacsonyra keszulunk… csak akkor kerjuk mindennapra a Karacsonyt, ha nem Kain es Abel modjara torunk testver testver ellen.
“Ott vagyok honn, ott az en Hazam…”
(…) hiába tartjuk kezünkben a magyar állampolgárságunkat igazoló oklevelet, ha egy méterrel az ország határain belül az első magyar lerománoz bennünket. Egy lyukas garast sem ér Orbánék politikai döntése, szart sem ér a címeres papír, ha nincs mögötte valós nemzeti akarat és összefogás.
http://kerekesgyuszi.blogspot.com/2011/12/baricz-gergo-bocskoros-olah.html#more
Huuuha…Ez mar tobb a soknal.Hihetetlen hogy a magyar tamadja a magyart.
Hat eleg szomoru,de ha mar itt allunk akkor mit szolhatunk mi,szekelyek,ahoz hogy mi napi renden romanokkal elunk?Es az a legszomorubb,hogy mi a “nagy magyarok” szemeben romanok vagyunk de sajnos azt nem veszik eszre hogy mi nap mind nap azt elkell halgassuk hogy mi nem ide tartozunk de megis megvedjuk magyarsagunkat es embertarsainkat.
Ha viszont megyunk magyarorszagba akkor ott pedig romanok vagyunk.Na de most lenne egy kerdesem:mejik az a hely ahol nyugottan elhetunk es kikerhetjuk jogainkat anelkul hogy mindenhonnan kilennenk dobva mert “roman ciganyok” vagyunk vagy pedig hogy “huje magyarok” (masneven “bozgor”).
Sok “Pesti magyarnak” az edesapja “fater” de a szekelyeknek “edesapja”.Szoval akinek van egy kicsi esze,megerti belole a lenyeget.
Es meg valami:mindezt ateltem es nap mind nap ezzel kell elnem mivel hogy roman osztalyba jarok es mind ez ellenere SZEKELY vagyok es buszken kitudom ezt mondani barmikor es barki elott.Aldott Karacsonyi Unnepeket kivanok!!!!
Nem vagyok román, nem vagyok magyar! Székely vagyok!!!! nem danone-on nőttem fel hanem szalonnán, nem zsemlét eszem hanem kemencébe sült házi kenyeret. Azon túl, hogy egy tápos mit mond online a legkevésbé sem tud megingatni hitemben.
Az elmúlt húsz évben Erdély folyamatosan halad a fejlődős útján, mennyi mindent kiharcolt a SZÉKELY magának, míg a tápos kis magyar elérte, hogy történelmének gyalázója lett…zálogba bocsájtotta nemzetének egyetlen igazi jelképét a magyar koronát…és még ti mutogattok?
Egyszeruen megdobbento hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak. Nagyon sajnalom hogy mi magyarok igy viszonyulunk egymashoz. Igaza van az elottem hozzaszolok egyikenek, hogy sajnos Magyarorszagon romanok vagyunk, Romaniaban pedig magyarok…sehogy nem talaljuk el ugye??? Csak annyit szeretnek mondani azoknak akik “nagy magyarnak” tartsak magukat hogy: SZEKELY SZARTA A MAGYART, ETTE VOLNA IS MEG!!!!!!
Kedves magyar testverek!
Mi lenne ha nem egymast ragnank folyton,hataron innen es tul?-ha lenne egy kis osszetartas mint igazi magyarok kozott?Talan nagy dolog lenne?
Gergonek viszont gratulalok.Olyan furcsa egyes magyar testvernek hogy az erdelyi is tud jo lenni?Ezt bebizonyitotta Tolvaj Renata is.Ezek elott viszont Ruzsa Magdi aki szinten az elszakitott teruletrol kerult az anyaorszagba,hogy kepessegeit megmerettesse,vagy Laszlo Attila is.Ezekbol csak arra tudok kovetkeztetni,hogy az anyaorszagi kedves magyarok talan irigyek a hataron tuli tehetsegekre?
Én félig vagyok csak magyar, de a nyáron, mikor sok új embert megismertem Budapesten, nagyon elszomorodtam és ledöbbentem, hogy hogyan lehet az, hogy én, aki ‘csak’ félig magyar, jobban magyarnak érzem magam, mint mások. Sokszor hallom, és látom is, hogyan sokan kiszeretnének menni külföldre, hogy más nemzeteket dicsérnek (ami nem baj), de először arra van szükség, hogy magunknak segítsünk, hogy egyre erősebb legyen az összefogás.
Kedvenc írom Wass Albert, mindig is Erdélyben akartam élni, csodálom és tisztelem azokat, akik Nagy-Magyarország területén élnek. és szégyenkezem mások helyett is, akik a Csonka-Országban élnek.
sajnálom, hogy idáig fajult az egész, nagyon remélem, és biztos vagyok benne, hogy jobb is lesz!
tisztelettel
Kedves Bela es tarsai (vagyis magyarorszagi magyarok) tisztelet a kivetel, mert remelem, hogy az is akad egy par!!!
))))) “Bagoly mondja verebnek, hogy nagyfulu”
Szerintem eleg ronda dolog altalanositani. Koztetek is ugyanugy vannak g…ik, mint barmelyik nemzetisegben. Mindenhol van jo es rossz is.
Halas lennek, ha valaki vegre elmagyarazna nekem, hogy a magyarorszagi magyarok mire olyan buszkek. Munkakerulo, kenyelmes, lusta…….. dogok. Atverik sajat fajtajukat. Egy szekely szazszor talpraesetebb, es tiszta lelku!!!!!!!!Szerintem inkabb ti hasonlitotok a romanokra
Hat ennyit rolatok!!!!!!!!!!!!!!!!
Megint leszerepeltetek, mint mindig. Megszokhattuk volna, de valahogy nem megy. Nem fer a fejembe, hogy lehettek ennyire………………..erre mar szavakat sem talalok.
Ha most ekkora botrany tort ki, mi lett volna ha Gergo nyeri meg az X-faktort????
Bar en neki szoritottam, a szivem melyen remeltem, hogy nem o fogja megnyerni pont azert, hogy ne keruljon ilyen helyzetbe, es tessek!!!!!!!!!!
Szerintem is eleg ronda dolog altalanositani… jol mondod…
De igy vegigolvasva a hozzaszolasodat, egy picit altalanositas ize van, nemde? Te is azt mondod a magyarorszagi magyarokra, ALTALANOSITVA, hogy ”munkakerulo, kenyelmes, lusta…… dogok, atverik sajat fajtajukat, inkabb ok hasonlitanak a romanokra, megint leszerepeltek, stb…”. Sajat allitasodat ezzel semmive teszed.
Szomoru.
Pont ez volt a lenyeg, hogy erezzek mennyire szep es jo dolog az altalanositas!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ez volt a celom, vartam is hogy valaki belekosson. Ezek szerint sikerult.
))))))))))))
Bennem legalabb volt annyi erzes, hogy az elejen azt is odairtam, hogy TISZTELET A KIVETEL, vagyis akinek nem inge, ne vegye magara!!!!!!!!!!!!!!!!
De akkor ezek szerint rad is vonatkozik
ja és még ebből a számból kiemelném azt a részt, hogy “magyar a magyarnak farkasa ne legyen!” http://www.youtube.com/watch?v=9KdAsTgGxG0
http://kuruc.info/r/3/89831/
ez a szomoru… majd hova megyunk?
Ur Isten….ahogyan itt olvasgatok..nagyon tetszik mert mindenki a történelmet vitatja…ez jó mert ezek szerint érdekeltek vagytok….ezért gratula nektek…de egy dolgot magyarázzatok meg nekem…miért van az, hogy a magyarok folyton rágják egymást?legyen az romániai vagy magyarországi..
Egy dologban tévedtek…éspedig….ha egy ember utál és lenéz mert romániai vagy talán magyarországi magyar vagy…akkor az olyan szar ember…de ezért nem kell egy egész országot egy kalap alá tenni….inkább azt kell megnézni , hogy milyen ember mondja….és aztán vegyétek fel, hogy mint mond…
Mind magyarok vagyunk…és leszarom azt aki utál…én nem utálok senkit…
Nem kapom ezt a Jeromos Toth Istvant a facebookon hogy megirjam neki amit akarok,felvilagositsam tortenelembol mert ugynezki ORALlist tanult nem tortenelmet ez ora alatt, szoval nagyon szepen megkerlek teged h kuld el nekem ha letudod azonositani……. egy gxxi ROMAN
)))
Igy igaz,ha valaki utal valakit,az isten igazabol sajat magaval nincs kibekulve vagy tan sajat magat is utalja.ja es a magyarsag es szekelyseg hogy is van a mondas?Nem a szekely sz……a a magyart? vagy tan roszul tudom?
az holtbiztos hogy Erdelyben sok tehetseges magyar ember van,ez mar tobszor is bebizonyosodott!!!!!!!!! na de erre csak buszkek kellene legyenek a magyarorszagi emeberek is,mert ez csak dicsoseg szamukra is,ha ok is magyarok,nemde?
Szomorú, hogy így tudunk viselkedni még “egymás közt” is. Én azt gondolom, hogy az erdélyi magyarok között is vannak “bükkfejesek” és a magyarországiak között is. De többségben jó érzésű emberekkel találkozok itthon is, Gyergyóban és Magyarosrszágon is. Valójában a saját hozzáállásunktól függ a másik viszonyulása.
Vettem a fáradtságot és végig olvastam az összes kommentet. Míg a cikk arról szólt, hogy a magyarok gyalázzák a székelyeket addig a kommentekben a székelyek szidják a magyarokat. Ha már ilyen széthúzás van akkor hozzátenném, hogy a magyarországi magyarok között is van normális, nem csak a ‘bunkó pesti paraszt’. Magyar és magyar között is van különbség. Ezt az ominózus mondatot valószínű egy tanulatlan suhanc írta, de lehet, sőt biztos, hogy másik x millió embernek más a véleménye. Az én családom sem pesti, de én már Pesten születtem. Én meg azt kapom meg mindig, hogy “szabolcsi paraszt”. Pedig idegenforgalmat tanulok, bejártam az egész országot, és a történelemmel is tisztában vagyok. És nagyon szomorúnak tartom azt a helyzetet, amikor nem beszélhetsz magyarul vagy nem tűzheted ki a magyar zászlót. Szóval kedves székelyek, akik ennyire támadják a magyar bunkókat, csak jelzem, hogy vannak még kultúrált lelkek is Magyarországon, akik nem földhöz ragadt tuskók.
De csak azért, mert én is román vagyok, elküldöm egy kedvenc versemet- mert itt az ideje…..
Szélyes Sándor: Székely Karácsony
Hóba temetkezett csíki havasokon,
Áron – egymagában – fenn a Madarason
- Uram, – fohászkodik – Fiad megszületett,
Karácsony este van…Hogyha megteheted,
Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Jutass nekünk is egy kicsi boldogságot.
- Hallottalak, Áron, de nem mondtad kinek?
- A népemnek, Uram, szegény székelyeknek.
Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Te Áron!
Jókedvemben kaptál…legyen úgy…nem bánom.
De még mielőtt a kérést teljesítem,
Valamit meg kéne magyarázni nekem:
Én a székelyekről hallottam eleget,
Mondtak már rólatok hideget, meleget…
Tudom – hívők vagytok -, sokat imádkoztok,
De szidásomban is világelsők vagytok.
Hallom, magatokat székelynek valljátok,
S kiválasztott népem neveit hordjátok:
Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,
Az egész Biblia – vissza Ábrahámig…
Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem,
Hogy Csicsó – Názáreth, s Ditró – Jeruzsálem.
Aztán – ha jól értem – magyar a beszéded,
S mégis a székelyek boldogságát kéred…
Miféle náció, ha a nyelve magyar?
- Ó, Uram, – szólt Áron – a székely is magyar,
Csak egy kicsivel több. Igaz, hogy nem sokkal,
De több! Legalább úgy három vagy négy fokkal.
Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázban,
Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,
S szelíd korholással szólott az Úr hangja:
- Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet:
Ez a “kicsivel több” megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg te is:
Kicsivel ezért több a szenvedésetek is.
De itt mindenki olyan nagy ügyet csinál most -.- a tavalyi X-Faktorba Nicolas a döntőbe jutott ami szép teljesítmény de akkor senki sem mondta rá, hogy azért jutott el odáig mert úgy nevezet Szlovák g..i szóval mindenki gondolja meg előbb, hogy mit gépel ide be és csak utána küldje el
“Az ilyen ember nem tudja, milyen egy olyan országban élni, ahol nem érzed otthon magad és utálsz mindent ami körülvesz!”
Én mindig itthon érzem magam Erdélyben és nem utálok mindent ami körülvesz! Gondolom te se így értetted pont ahogy hangzik,mert akkor szerintem rég elhúztál volna.
“irigyek Gergore mert ö jutot tovab enyi az egesz nincsen amit ezt osztani tobet!!!”
Most komolyan. Minek foglalkoztok az ilyen parasztokkal? Ez nem a többségi vélemény, néhány ehhez hasonló unintelligens emberféleség fröcsögése említésre se méltó, nemhogy arra, hogy ilyen hosszú cikket/ blogbejegyzést írjanak róla. A provokátorok akkor érik el céljukat, ha hagyjuk, hogy provokáljanak minket. Egy ilyen senki viszont nem érdemli meg azt, hogy egyáltalán is beszéljünk róla. Inkább azt kéne meglátni, hogy sok értelmes ember van az országban, nemzeti érzésekkel, akik szívükön viselik a magyarság sorsát. Na ők azok, akikre érdemes figyelmet szentelni, nem az ilyen hulladékok…
Egyetértek .kisbig kedvemre való szavak.
Kiváncsi vagyok mikor jönnek rá arra, hogy mindegy ki vagy, ha ember vagy.Románokat is lehet szídni, de tegyetek különbséget köztük is. Székelyt is lehet szídni, de előbb próbáld megismerni és megérteni. Az igazi emberek nem szídnak senkit…vagy talán a nációtól függetlenül mindannyian csak ugyanazt a kiválasztott népet….
Tisztelt Bayer Zsolt Úr! Nem kellett volna, nagyon nem kellett volna… és még hogy az unitáriusokat és a katolikusokat egy ilyen cikkbe belekeverni… Miért???? miért kell szítani a magyart?
okosak a románok…
ők összetartanak, és nagyjából egy vallásúak… sajnos mi széthúzunk… ennek a cikknek is a lényege: széthúzni a MAGYARt… megkülönböztetni őket… inkább az összetartozást kéne az emberek fejébe beleverni, és nem a széthúzást… Ez a cikk most pont olyan volt, mint amikor szavazást indítottak a magyar állampolgárságról… SAJNOS!!!!
Nem ártana elgondolkodni…
Ady Endre: “Én nem vagyok magyar?”
Ős Napkelet olyannak álmodta,
Amilyen én vagyok:
Hősnek, borúsnak, büszke szertelennek,
Kegyetlennek, de ki elvérzik
Egy gondolaton.
Ős Napkelet ilyennek álmodta:
Merésznek, újnak,
Nemes, örök-nagy gyermeknek,
Nap-lelkűnek, szomjasnak, búsítónak,
Nyugtalan vitéznek.
Egy szerencsétlen, igaz isten
Fájdalmas, megpróbált remekének,
Nap fiának, magyarnak.
(S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó szájúaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem vagyok magyar?).
És az alábbi Nagy Emberek se magyarok ezek szerint?!
“S persze eszembe jutottak az onnan való írók, művészek: Mikes Kelemen, Dsida Jenő, Áprily Lajos, Nyírő József, Tamási Áron, Benedek Elek, Bodor Ádám, Ady Endre, Jékely Zoltán, Kányádi Sándor, Sütő András, Lászlóffy Aladár, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos, Tompa László, Wass Albert, Páskándi Géza, Szervátiusz Tibor, Kós Károly. S a Bolyai testvérek. Apáczai Csere János, s a Házsongárd halhatatlanjai…” Bayer Zsolt
Tisztelt Magyarországon élő nagy magyarkodók… Ismerik a fenti neveket? Vajon miért? Mert mint román emberek születtek erre a földre???
mindjárt sírok, nem tudtam, hogy ennyire utálnak minket a határon túli magyarok…
(azt tudtam, hogy sok prosztó románozik, szlovákozik, ukránozik meg szerbezik, szóval jogos, de azért nem mindenki ilyen)
Ne aggódj….nem utálnak…aki utál téged az annyi mint must alján a salak…idővel leszáll majd lekerül róla a bór…azok meg ottmaradnak a korsó fenekén.
Igen….nem mindenki ilyen…hála az Istennek,hogy nem mindenki ilyen…
Aki ilyeneket ír…az tanulatlan paraszt , hogy fogalmazzak egyik hozzászóló szavaival….
azért ne felejtsük el azt sem amikor büszkén elénekeljük a magyar himnuszt, hogy azt is erdélyi ROMÁN írta Kölcsey Ferenc álnéven. Tiszteletem innen a románságból.
Igen…le a kalappal Lóránt…ezen kéne gondolkodni….
szerintem, ha most itt mindenki elkezdi szidni a másikat, nem lesz jobb, csak rosszabb. próbáljunk meg elfogadni másokat, és itt most nem beszélek a tapló tudatlanokról. Békés, Áldott, Szeretetben gazdag Karácsonyt kívánok mindenkinek! szebb jövőt!
Ez a Gergő körüli vita az én felfogásomban a “tápos” gyűjtőnevet a “sötét bunkó parasztok”-ra változtatta. Ennyi…kár erre tovább az időnket fecsérelni
Boldog karacsonyt mindenkinek! Csak szomoru , hogy egy magyarorszagi allampolgar azt allitja rolam hogy nem vagyok magyar……..mit tud o a magyarsagrol……vele szuletett es elvezi…………………………ti sok tetu tapos………..tartsd magad magyarnak amikor pont emiatt nem szolgalnak ki egy vendegloben…..tartsd magad magyarnak amikor a gyereked megalazzak emiatt……..tisztelet a kivetelnek…de ti mocsok szarhazi tapopsok ne tanitsatok engem magyarsagrol………………en annak szulettem , nevelkedtem egy idegen orszagban , es mai napig annak tartom magam, barki es barmi elott , anelkul hogy valami hasznom lenne belole…de az vagyok. Ne tanitsatok magyarsagra, mert nekunk felsofoku vegzettsegunk van ebbol, inkabb jegyzeteljetek, mert lehet hogy hasznotokra valik………megegyszer…tisztelet a kivetel…..ami sajnos egyre kevesebb!
Az összes tehetségkutatónak kinevezett műsor csak az emberek pénzére hajt.. Valakit fel kell kapni, hogy szavazzanak rá. És van olyan ember aki tízesével küldözgeti az sms-eket. Mindegyik műsor úgy rossz ahogy van. Sajnálom, hogy ez lett a kultúra főműsoridőben.
A másik nemzetiségének szidalmazásáról meg csak annyit írnék, hogy ne általánosítsunk már, ha kérhetem! Egyébként meg, ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Nem kell visszatámadni, mert kezdődik minden előről. Jártam kint Erdélyben, a táj gyönyörű, a székelyek/magyarok pedig kedvesek és rendesek voltak velem. Természetesen ez kölcsönös volt. Soha egy rossz szavam nem volt rájuk, rátok. Szóval elszomorít amit látok, hallok, olvasok.
Ne zavarjatok Bayer Zsoltot o is magyar ,csak onnan szarmazik ahol a duna ereD:)O nem akart minket bantani, csak abba a percben nem volt amirol irjon es kijott belole. Azokhoz szolok akik megint nezik az ekezetet….bunkok vagytok….es meg verset is irtok a falra ..masolni helyesen en is tudok….az egeret mar reg megszeliditettem..
Sajnálni való, hogy ilyen dolgokkal foglalkoznak emberek: ki magyar? ki nem? Szerintem az a magyar aki annak vallja magát , ha még tesz is érte valamit az már épp elég. Hogy az ilyen versenyeken, mint az X faktor hogyan alakulnak a dolgok azért van mert nem egyformák a vélemények szerencsénkre . Ha nekem épp Gergő tetszik jobban, attól még Enikő semmivel sem kevesebb . A vallásról meg vitatkozni a világ legnagyobb szamársága, mindenki gyakorolja azt a vallást , ahol jól érzi magát. Hinni és bízni valamiben nagyszerű dolog, nagyon sok nehézségen átsegít. Kedves Unitárius testvérem fölösleges vitatkozni, hogy mi is történt ezelőtt 500 évvel , az akkori időkben lehet az is, hogy erőszakkal folyt a reform , de ez most már nem számít. Én nagyon büszke vagyok, hogy unitárius vagyok és hiszek is a mi hit vallásunkban, abban,hogy gyerekeinkben támadunk fel, meg, ahogy édesapám tanított, ez az élet valahogy folytatódik, másképp semmi értelme nem volna az életünknek.
Drága magyar testvérek, határon belül, k1vül, bárhol a világon ha lehet ilyen szamárságra ne pazaroljátok az energiátokat, az energiánkra eléggé szükségünk van máshol.
Azt, hogy a magyarországi magyarok még mindég nem tudják értékelni/ elfogadni a
a határon k1vül rekedt testvéreiket nem épp az ő hibájuk , itt is megtette a kommunizmus a magáét( oktatásban, vallásban egyaránt.)
Nagyon tetszik a bejegyzéssed, Ita. Nem értek a valláshoz,sajnos. Azért azt hiszem, hogy hitem VAN. És jó az, hogy annyi ember itt hozzászól, mert lassan kiderül, hogy a többsége nem is rossz.
Gergő, vagy Enikő, ezek csak nevek egy show műsorban, kár, hogy még elhiszik a naívak, hogy a szavazatok számítanak…na de ez a blog nem csak nevekből áll és nem egy megrendezett szórakoztató átverés műsor, hanem itt tényleg élet van emögött és érzelmek, és igazi nevek.Sajnálom, hogy az emberkék szenvednek belül, mert megsértve érzik magukat tudatlanok által.
Én, aki félig vagyok magyar, félig pedig román, nem táplálhatok negatív érzelmeket egyáltalán. De azért nem szeretem a kválasztott népet, azt aki tapossa az egész világot.
Egyébbként pedig úgy gondolom, hogy:
A székelyek nehezen fogadnak be közzéjük nem székelyt (pl: “a székely szarta a magyart” című mellverés, vagy: a románokat ellenségnek tekintik-de ennek okai is vannak !) és nem a vendégszeretetről beszélek, mert abban elsők a világon. De ne feledjük: akármilyen jó a vendég, három napig dosztig elég!
A mai magyarországiak pedig nem szeretik azt látni, hogy a határon kívüliek több támogatást kapnak mint sajátmaguk.Pl:a honosítottak könnyebben vehettek igénybe bizonyos juttatásokat bizonyos helyzetekben.És ezek tények. Azon kívül az az érzésük, hogy a román területeken lakók nem is tudnak helyesen magyarul.Ez csak annak köszönhető, hogy “elvárják, hogy magyarul beszélj” – bár ha a csángó és székely szójárást meg kéne tanulniuk, doktori dizertációt írhatnának belőle.
TERMÉSZETESEN AKINEK NEM INGE….
Végszó: jó látni, hogy a magyar ír. És van véleménye.mert így, nincs egyedül a világon. Gratulálok mindenkinek aki le tudja győzni az önző indulatoktat és ember tud lenni.EMBER !
Azért ez tipikus. Magyar a magyarnak farkasa… Én másfél éve kezdtem járni Erdélybe, Sepsiszentgyörgyre, érzelmi okokból. Már itthon is tudtam, hogy a helyi nyelvjárást megérteni nem egyszerű, de amikor ott szembesültem vele, engem elbűvölt. Nem mindig értettem, mit hallok, de nagyon élveztem és élvezem most is, igaz, már közben mindent megtanultam.
S ha valaki az erdélyi embert románnak nevezi, önnön tudatlanságát, és emberi “minőségét” kürtöli világgá. Magyarabbak nagyon sok itthoni magyarnál, és a fájdalom, amiért elszakították őket az anyaországtól, nagyon is tetten érhető. De a szálka is a szívükben, amiért mi itthon nem úgy bánunk velük, ahogyan megérdemelnék. Jelzem, Szentgyörgyön inkább otthon érzem magam, mint idehaza…
Ez igazan jolesik, kar, hogy keves ember gondolja igy
Wass Albert
Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!
Kívánok minden Magyarnak Boldog karácsonyi ünnepeket!
István Jeromos Tóthnak és kedves családjának is! Szeressük egymást gyerekek!!!
Reményik Sándor
“Magyarok voltak Magyarország nélkül,
Magyarok vannak Magyarország nélkül,
Magyarok lesznek Magyarország nélkül,
Mert az országnál mélyebb a magyarság!”
szerintem mindenki az aminek erzi magat, fuggetlenul, hogy a hatar mely rezen el, hiszen nem mi ^^kis emberek,, tehetunk rola. Lehet hogy nem irok helyesen, de velemenyem szerint nem ettol magyar valaki, egy korabbi hozzaszolo ezt irta: eloszor tanuljon meg helyesen irni, aztan valja magyarnak magat,, szerintem ha ezen mulik akkor magyarorszag 90%-a nem magyar
Ébresztő gyerekek! Pontosan az ilyen acsarkodást használják ki a tótok, románok, szerbek…Valóban erre van szükségünk?
Lili, a provokátorokat nem így kell leszerelni! Ismered a mondást:ha korpa közé keveredsz……
Jeromosnak és Bélának üzenem: Ha hallgattatok volna, bölcsek maradtatok volna!Ezzel a lendülettel a történelemben kellene elmélyülnötök!
Én mint Magyarországon élő magyar, először is azt szeretném megtudni a külföldön élő magyar testvéreimtől, hogy mit takar nálatok a “tapos” kifejezés?
Valami beton dzsungelben nevelkedett magyar aki még a tyúkot se látott életben vagy micsoda/kicsoda?
A témához is hozzászólván én szégyellem magam ilyen idióták miatt, akik elítélik a külföldön élő magyarokat és legtöbbjüket próbálom jobb belátásra bírni, már amikor sikerül..
A táposok tápszeren nevelkedett, ebből kifolyólag satnyább, erőtlenebb, csenevész, sápadt, nyámnyila, málészájú, nem életrevaló, akár a tápszeren nevelkedett baromfi azzal szemben, amelyik búzán, kukoricán, azaz valódi gabonán nevelkedett.
Az erdélyi magyarok használják előszeretettel a tápos kifejezést az anyaország állampolgáraira, akik az erdélyi emberhez képest olyanok, mint a tápon nevelkedett baromfi azzal szemben, amelyik valódi gabonán nőtt fel.
Én is jártam hasonló módon. Egy táposfejü anyaországitól lerománozva.Aszi minden tiszteletem a tied.Az én érvelésem az volt hogy megcsapkodtam a száját a bunkónak,hadd szokjon a gyötrödéshez.
Úgy gondolom, hiába civakodunk itt a magyarországi magyarokról és az erdélyi magyarokról. Az emberek gondolkodását nem lehet megváltoztatni. A magyarországon élő magyaroknak, mindig CSAK ,,románok” leszünk. De ne feledjük el, hogy sokan vannak, akik tudják, hogy miért is vagyunk mi Románia-i magyarok.
Még ha nem is fogadtok el, és mindig is CSAK székelyek vagy CSAk románok leszünk, mi szeretünk titeket Magyarország-i magyarok:)
nem szidni egymást egyerekek! nem jó dolog. inkább beszéljétek meg egy sör (vagy akármi más) mellett.
és hívjatok meg engem is
Meg eljohet az az ido is amikor jo lenne minden magat,,magyarnak”vallo
magyar(vagy roman?) …1 nep lenne,mert osszefogasra lenne szukseg…de igy?!kivel?…egyik utalja a magyart,a masik a romant…kolcsonosen…mikozben ugyanazt a nemzetet utalja mindketto.(ta’pos,roma’n,bozgor?!!)Kik ezek?
A’llatias nem?!
Eljohet az az ido amikor orulnenk egymas baratsaganak,akkor igazan felebredne minden ,,magyar” es minden ,,roman”,ugy megtalalhatna a valaszt mindketto,hogy ki kivel van.
Sok,,magyar-magyarban es roman-magyarban “megvan a kolcsonos gyulolkodes,ezt a bizonyos korulmenyek valtjak ki,de foleg az ember szemelyisegetol es a muveltsegetol fugg,hogy mennyire enged ezeknek az erzeseknek.
Ka’r,hogy ez igy van…mindket oldalon eleg kevesen vagyunk igy is.
Megprobaltam helyesen irni,hatha megertik a ,,kulfoldiek”is:(de nincs e’kezet)…
Roma’n me’g a billentyuzetem is!
Ki tepem a torkat annak is aki leromanoz es annak is aki le bozgoroz,ARPAD VERE HEJ!!!!!!!!!!!!!!
egy nemzetet , sem a hatarok , sem a partok , sem a vallas nem valaszthat szet . . . mert ha igen , az a pusztulasat okozza . . .
Az erdélyiek se nézzenek le minket, hogy “szerencsétlenségünkre” belül maradtunk.
Lehet, hogy van olyan belül maradt magyar aki farmerban szebben táncolja táncaitokat, mint ti akárhány szalmakalapban, csizmában.
Lehet, hogy van néhány belül maradt diszkóba is járó fiatal, aki szebben énekli dalaitokat, mint ti bármikor is álmodtátok.
Lehet, hogy van néhány pesti liberális buzi szinész aki ha erdélyi szerző művében játszik, jobban elérzékenyít, mint ti akárhány “tájszólásos” színészetek.
De azért az alap a tiétek, mint ahogy nekünk, “határon” belül is vannak értékeink.
Nem néz le senki benneteket s az Erdélyből érkező beszólások csupán az anyaország lakóinak beszólásaira a válaszok, hangnemük és mondanivalóik pedig tükörképei az előttük felszólalók stílusának. Tehát mint ahogy már megszoktuk : ” az úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött “. Nem kell tehát csodálkozni, hogy amilyen az Adjon Isten, olyan a Fogadj Isten is. Azonfelül pedig elmondanám viszont nehéz szavakba önteni azt az érzést amikor a saját országod határain belül hontalannak neveznek, az “anyaország”-on belül pedig saját nemzeted tagja lerománoz s hogy ne soroljam. Nem kell csodálkozni ha kinyílik a bicska a zsebünkben, s még székelynek sem kell lennünk hozzá. Tisztelettel egy békés és szebb jövő reményében, Lóránt.
A magyar kúltúra pedig szerintem közös, lényegtelen a Föld melyik égtáján született is az meg s ha ezt mi magunk igyekszünk határok közé besorolni s elzárni, hát akkor úgy érzem a saját nemzetünk sírját ássuk. Ajánlom ezt megfontolni úgy az “anyaország” lakóinak mint az erdélyi “székely szarta a magyart” kijelentések tulajdonosainak is.
Ezen kijelentésekért a nevükben is elnézést kérek mindenkitől. Üdvözlettel, Lóránt.