Címkék
Augusztus 15-től új zászlaja lesz Budapestnek, miután a Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége a Jobbik szavazataival elfogadta a főpolgármester erről szóló előterjesztését. Az MSZP képviselői nem szavaztak, az LMP pedig nemmel szavazott.
Budapest új zászlaja fehér, szegélyét nemzeti színű farkasfogak alkotják, közepén Budapest címere helyezkedik el. A Tarlós István által jegyzett előterjesztés szerint Budapest zászlaját azért cserélik le, mert az 1873-ban elfogadott, megszakításokkal ma is érvényben lévő piros-sárga-kék zászló a román lobogókra emlékeztet.
Bevallom ősszintén jómagam szomorúan fogadtam a hírt mert bár való igaz hogy a régi zászló színösszetétele hasonlít a Románia zászlójához, azonban amíg a román zászlón függőlegesen vannak a csíkok és a színe kék-sárga-piros sorrendben találhatok addig a fővárosunk (ex)zászlaján viszintesen vannak a sávok, és a színek sorrendje fentről lefele piros-sárga-kék.
Persze bennünk romániai magyarokban budapesti látogatásunk során joggal felmerült a kérdés: Mit keres/keresett Budapesten a román zászló?
Folytatás: Gyalázat: Lecserélik a „román” zászlókat Budapesten!
Két gondolatom lenne hozzá. Az egyik az, hogy a Budapest zászló históriájában Buda és Pest zászlajainak egyesítéséből lett, és semmi köze a román zászlóhoz, bár ugyanaz a három szín szerepel benne. A másik, talán még érzékletesebb gondolat, hogy Magyarország és Olaszország zászlaja pontosan úgy különbözik egymástól, mint a régi Budapest és a Románia szászlók. Vajon a Fidesz miért nem módosítja a nemzeti lobogót, csak azért, mert olyan, mint az olasz zászló? A tanulság: Tarlós István logikus gondolkodásra képtelen.